Most természetesen kérdezhetnénk, hogy mi a fenének ez a nagy tartalmat takaró cím, ez a "balladai homály", ez a sejtelmes valami, amit én most írogatni kezdek? Nem takar sok tanulságot, vagy ehhez hasonlót. Ezzel azt se akarom írni, hogy 6 éve/hónapja/hete járok valakivel, mert ez is egy oltári nagy hazugság lenne, hiába dobna fel a dolog.
Ez a 6 csak annyit tesz, hogy 6 nap múlva még egy évvel öregebb leszek, de akkor már formálisan a felnőttek népes táborát fogom gazdagítani. Kérdezhetnétek, hogy várom -e... nos, igazából nem tudom. Csak a falnak tudok menni, mikor tőlem fiatalabb osztálytársaim nekiállnak nyavajogni, hogy "jaj, ha 18 leszek, akkor már nem leszek gyerek" és bla-bla. De lássuk be, ez van. Az öregedést senki se képes megállítani. Ha az ember mégis eléri majd ezt a technikát, addigra mi már rég hamu leszünk, jobb esetben.
Igazából ma nem is akartam blogot írni. Úgy voltam vele, hogy mire visszakapom a laptopot (erről később), akkor elég lesz. Pedig már sokszor agyaltam ki értelmes bejegyzéseket, hogy mit is írhatnék én le a nyárról, Bibioneról, az előttem álló évről... de ilyenkor persze sose voltam gépnél, hanem mondjuk fizika órán ültem, vagy matekon, esetleg hazafele tartottam a busszal, vagy a szobámat pakoltam. De ez mindig így megy. Általában ha ihletem van, nincs lehetőség arra, hogy leírjam. Ilyenkor reménykedem, hogy az alapmozzanat legalább a fejemben megmarad és akkor amjd egy szép napon leírom. Sajnos ez nem mindig jön össze.
Az alap löketet, hogy írjak, végül is anyámék adták meg. Eredeti terv szerint anya meg én délután elmentünk volna egy egyiptomi kiállításra, azaz néhány érdekes leletet szemlélhettünk volna meg. Itt van a környéken a kiállítás, én meg Japánon kívül még Egyiptomot is szeretem, tehát jól hangzott. De képbe jött az orbitális fejfájás, így végül lemondtam és inkább kifeküdtem aludni. Olyan este hét fele ébredeztem, mikor láttam valamit az ágyam szélén. Először a cetli tűnt fel, hogy "Boldog szülinapot! Apa és Anya". Kicsit megütközve pislogtam rá, elvégre a szüetésnapom nem ma van, hanem vasárnap. Na meg a cetli alatt volt valami. Arra rögtön rájöttem, hogy egy ruha, először valami ajándék pólóra gondoltam, de aztán rájöttem, hogy képtelen lennék átdugni a fejem azona lukon, na meg ha valóban póló, akkor nem sokat takarna belőlem... végül nagy lassan leesett: ez egy kisbabakori ruhám lehet. Micsoda felfedezés, mi? Tehát... lementem az alsó szintre, hogy utána járjak a dolognak, végül is kaptam egy kis felvilágosítást: minden nap kapok egy kis apróságot kicsi egyrekkoromból. Kiderült, hogy azt a ruhácskát akkor viseltem, mikor keresztelni vittek, még csak fél éves voltam. De azért már fél évesen is lehette piromán hajlamaim, mert ahogy anyu mesélte, én minden áron meg akartam fogni a gyertya lángját... pontosítok: keresztanyám fogott egy gyertyát, Kicsi Én az ölében, aki ezerrel nyúlkál a gyertya felé, pontosabban a láng felé. Most fel is rémlik emékeim között a fotó, amin épp a gyertya felé nyúlkálok... hm-hm.
De akkor most ugye jönnének a kérdések, hogy milyen volt Bibione? Jó volt, csak ne lopták volna el a pénztárcámat utolsó előtti nap... az nagyot dobott volna a dolgon. Na meg Bibione emítése ne emékeztetne az olasz érettségire... meg fogok bukni, meg fogok bukni... de jó. -.- Talánom kellene egy olasz magántanárt. És itt a francos Kresz is...
Na jól van, fáradt vagyok, halasztom holnapra a bővebb írást... hacsak nem elsz 8 órám. Grr. Szép-jó-éjt.
2009. szeptember 7., hétfő
2009. augusztus 13., csütörtök
Hatalmas felfedezések
Hát hol is kezdjem... igazából már aznap írni akartam mikor "ott" voltunk, csak nem jött össze. Lustaság és a többi ehhez hasonló dolog számlájra írható... na de mindegy, kezdjünk is bele.
Lassan már van vagy 18 éve, hogy Budapesten élek, de sose voltam a budai labirintusban... eddig. Hétvégére anyámék családi programot terveztek, minek keretein belül oda is ellátogattunk. Nem is tudom mióta vágytam már oda elmenni... de már az is felemelő élmény volt, hogy Budán voltunk. Nem is tudom, hogy fogalmazzam meg, miért... biztosan sokan láttátok azt a sörös reklámot, ahol egy angyalról dumálnak, mi a város címerén van. Nem a sör a lényeg... hanem az a "táj", ahol felvették. Szinte érződik a... történelem. Persze, nem vetem meg a környéket ahol élek, de itt a legtöbb ház viszonylag új építésű és sehogy se érzem azt a hatást. Persze, itt a katolikus templom, ahol Jókai elvette első feleségét, meg a Süllyedő kastély és Vigyázó gróf kastélya, de... egyik sincs olyan állapotban, hogy az ember büszke lehessen rá, hogy tényleg úgy érezze, hogy a történelem része. Persze, a templomba be lehet jutni, de azért... Vigyázó gróf kastélyát nem is tudom mióta újítják. A Süllyedő kastélyba nem lehet bemenni, mert ugye süllyed és labilis. De ha jók is lennének, én azt az érzést hiányolom, azt, amit akkor éreztem, miközben Budán sétáltam. A kis utcák, a névtáblák, hogy bármikor belefuthatsz valamibe, ami az egykor volt időket idézi. Nevezzetek történelembuzinak, de én szeretem az ilyen helyeket. Nagy vágyam, hogy egyszer elmenjek Írországba meg Skóciába, hogy láthassam azokat a várakat, amik még ott vannak... most mondhatnám, hogy rossz korba születtem, nekem a középkor sokkal tutibb lenne, de ez nem igaz. Ismerem magam és tisztában vagyok vele, hogy én már ezt a kort szoktam meg, akik azt mondják, hogy mennyivel jobb lenne egy másik korban élni, azok nincsenek teljesen tisztába annak összes hátrányával. Nem feltétlenül születnének gazdag nemesnek, ugyan... több volt a paraszt, jobbágy mint a nemes, persze elmehetsz katonának, de az akkori gyógymódok nem biztos, hogy meg tudják menteni az életed, pedig lehet, hogy jelen korunkban egy szempillantás alatt helyrejönne.
Aki meg a jövőben kíván élni... az se ajánlatos, elvégre ki tudja, mi vár ránk? Lehet feltaláljuk a hipergyors űrhajót, de nem biztos, lehet elkésünk vele. Meg ha meg is lesz és a Föld veszélyben van, nem az átlagos halandók lesznek azok, akik feljutnak az ilyen gépekre.
Lehet totál pesszimista hozzáállás, de szerintem inkább reális. Örüljünk annak, ami most van, ne kívánkozzunk máskorra, más időbe. Lehet hogy a múltról sok szépet és jót hallunk, de mindennek megvan a maga árny oldala.
Sikerült megint nagyon elkalandoznom a témától, juhé. Bölcselkedés Álá Én. Azaz mikor a szófosó beindul című kiskönyvünket olvasták/olvassák. Juhé.
Következő nagy felfedezésem, hogy már megint egyre inkább kezdek szerepjátékidóta lenni. Ezzel talán annyira nem is lenne gond, legalább értelmesebbet csinűlok, mint annak idején csak azért jártam fel a netre, hogy animeket bambuljak. Oké, annak is megvolt a maga varázsa, még most is megvan és persze előszeretettel nézem őket, ezzel nincs is gond, de legalább ha szerepjátszom valamennyire ötleteket agyalok ki, új szereplőket, új embereket, új dolgokat... amimég lehet idővel hasznomra lehet.Meg kiélhetem nemlétező szerelmi életemet…Na jó, vicceltem. Amúgy is, mostani aktív karaktereim legtöbbjének nincs is senkije... azaz azt hiszem.
Damien - Egyrészt valójában nem is az én karakterem, bár így is kissé kezdem átalakítani egészét, legalábbis én úgy érzem, hogy nem éppen adom elég jól a könyvbéli szereplőt. De sebaj... na, neki tényéeg nincs senkije, ha nem számítjuk bele, hogy Anitáért él-hal, bár inkább hal, mert ugyse vámpír... na jó, ez gyenge vicc volt.
Trixie - Őt Jasonnek rendelte a Sors, azaz inkább a Sorsot nevezzük nevén: Én. (Kac-kac, ma nagyon humor herold vagyok, úgy érzem) Még nem tudom, hogy lesz meg mint lesz, tárgyalunk Jason userrel... a jövő kiismerhetetlen.
Francis - Höhe. Ő minden nap más nő ágyában ébred. Jó, lehet lesz egy kis állandósága Hayleyval, nem tudom hogy alakul majd a dolog, elvégre a tervek szerint lesz egy kis gondjuk, kíváncsi leszek, hogy ez hogy hat ki a karakterekre. Egyszer Hayley user mondta nekem és kezdek hinni abban amit mond: nem mi irányítjuk a karaktereket, ők irányítanak minket. Eldönthetjük, hogy na, akkor most együtt lesz valakivel, de ha egyszer maga a karakter személyisége és vonásai nem engedik, akkor nem tudod belé plántálni. Akkor vagy a karakternek kell változnia... vagy neked kell lemondanod a nagyratörő tervekről.
Kate - Heh, vele még nem is játszottam, de a jövendőbeli reag már itt lapul a fejemben, tudom mit fogok írni és úgy érzem, ez a szerencsétlen tuti szerelmetes lesz JC-be... vagy nem tudom, erre is ugyan az vonatkozik, mint amit Farncisnál írtam. Ő irányítja magát, tehát...
Na ezek ABV, karik voltak, jelenleg rajtuk kívül csak egy egész mozgalmas fórumos karakterem van, ő pedig Celes, na neki sincs senki, max egy idióta bátyja, akivel néha lesüllyednek az ötéves szintre, de azért szeretem őket, nagyon is.
Meg most ksézül egy másik karakterem is egy másik honlapra (Réku/Réka/Pho: Csönd, nem leszek se skizofrém, se tudathasadásos xD), bár annál először meg kell csinűlnom a faji leírást. Ha elfogadják, akkor remek, ha nem, az gáz. Bár nem csak egy ötletem van, tehát ez a kis dolog nem oszt, nem szoroz...
Tegnap például megijedtem... átnéztam a honlapon a fajok leírásait, volt ott sárkány, tünde, elf, ember, anyám kínja... azaz nagyon sok minden. Én meg mondtam magamban, hogy hm, én vajon ki tudnék találni valami újat? Kábé 2 perc kellett és már ott volt az ötlet. Pedig az eredeti tervem egy remek kis ember karakter volt. Sebaj, majd azt is megcsináljuk. xD Vicces, hogy karakterelőtörténeteket, meg szerepjátékos dolgokat könnyebben megcsinálok, mint mondjuk regényírást. Talán azért, mert szerepjátékozás közben is úgy érzem, mintha egy regényt írnék... bár akkor nem egyedül, mások is ott vannak és beleszólhatnak a játék menetébe, de... mégis jó.
Még felfedezésnek számít, hogy gondolom látjátok a kis szörnyikéket ott lent, jobb oldalt. Na, unalmas perceimben meg azzal szórakozom, hogy ezzel foglalatoskodom, már hihetetlenül boldog vagyok, mert 2 teljes fejlettségű szörnyem van, tehát remek... de ezt inkább nem részletezem.
Még régebben le akartam írni, mikor Celes előtörténetét pötyögtem be magamnak... ami számomra meglepően hosszú lett. Mikor szerepjátékos előtörténeteket írok, akkor általában azt azon stílusomban szoktam megírni, ahol rövidítek, nem részletezem a dolgot, csak a leglényegesebb dolgokra térek ki. Elején így is ment, csak aztán a történet magával ragadott és néhány dolgot mégiscsak elkezdtem részletezni, így lett Wordben 5 oldal. 10-es betűmérettel. Jó, egy regényhez vagy egy novellához mérten ez rövid, de egy karakterelőtörténethez, amik általában 1-2 oldalasak maximum... nos ahhoz képest elég hosszú.
Nem is erre akartam kilyukadni. Miközben írtam, tiszta olyan... Grimm-mese fílingem volt. Észre se vettem, de már ott dúdolgattam a sorozat dallamát, amit még kicsi gyerekkoromban játszottak. Nem mintha most még ne lennék gyerek... oké, a papírok szerint nagyon hamarosan már nem leszek az, de a fenét érdekli. xD
Na meg tegnap befejeztem az Odaát első évadát és fú... de örülök neki, hogy én nem a tévében néztem, mert a hajamat téptem volna az utolsó részen.
Váh és igazat kell adnom Rékunak, én is egyre kevésbé kedvelem a bohócokat. De még nem félek tőlük. A madárijesztők még mindig nagyobb hatással vannak rám azóta a rész óta. Szerintem ijeszőbb is volt, mint a bohócos.
Tehát: senkitől se kérek születésnapi ajándéknak madárijesztőt! Köszi! xD
Lassan már van vagy 18 éve, hogy Budapesten élek, de sose voltam a budai labirintusban... eddig. Hétvégére anyámék családi programot terveztek, minek keretein belül oda is ellátogattunk. Nem is tudom mióta vágytam már oda elmenni... de már az is felemelő élmény volt, hogy Budán voltunk. Nem is tudom, hogy fogalmazzam meg, miért... biztosan sokan láttátok azt a sörös reklámot, ahol egy angyalról dumálnak, mi a város címerén van. Nem a sör a lényeg... hanem az a "táj", ahol felvették. Szinte érződik a... történelem. Persze, nem vetem meg a környéket ahol élek, de itt a legtöbb ház viszonylag új építésű és sehogy se érzem azt a hatást. Persze, itt a katolikus templom, ahol Jókai elvette első feleségét, meg a Süllyedő kastély és Vigyázó gróf kastélya, de... egyik sincs olyan állapotban, hogy az ember büszke lehessen rá, hogy tényleg úgy érezze, hogy a történelem része. Persze, a templomba be lehet jutni, de azért... Vigyázó gróf kastélyát nem is tudom mióta újítják. A Süllyedő kastélyba nem lehet bemenni, mert ugye süllyed és labilis. De ha jók is lennének, én azt az érzést hiányolom, azt, amit akkor éreztem, miközben Budán sétáltam. A kis utcák, a névtáblák, hogy bármikor belefuthatsz valamibe, ami az egykor volt időket idézi. Nevezzetek történelembuzinak, de én szeretem az ilyen helyeket. Nagy vágyam, hogy egyszer elmenjek Írországba meg Skóciába, hogy láthassam azokat a várakat, amik még ott vannak... most mondhatnám, hogy rossz korba születtem, nekem a középkor sokkal tutibb lenne, de ez nem igaz. Ismerem magam és tisztában vagyok vele, hogy én már ezt a kort szoktam meg, akik azt mondják, hogy mennyivel jobb lenne egy másik korban élni, azok nincsenek teljesen tisztába annak összes hátrányával. Nem feltétlenül születnének gazdag nemesnek, ugyan... több volt a paraszt, jobbágy mint a nemes, persze elmehetsz katonának, de az akkori gyógymódok nem biztos, hogy meg tudják menteni az életed, pedig lehet, hogy jelen korunkban egy szempillantás alatt helyrejönne.
Aki meg a jövőben kíván élni... az se ajánlatos, elvégre ki tudja, mi vár ránk? Lehet feltaláljuk a hipergyors űrhajót, de nem biztos, lehet elkésünk vele. Meg ha meg is lesz és a Föld veszélyben van, nem az átlagos halandók lesznek azok, akik feljutnak az ilyen gépekre.
Lehet totál pesszimista hozzáállás, de szerintem inkább reális. Örüljünk annak, ami most van, ne kívánkozzunk máskorra, más időbe. Lehet hogy a múltról sok szépet és jót hallunk, de mindennek megvan a maga árny oldala.
Sikerült megint nagyon elkalandoznom a témától, juhé. Bölcselkedés Álá Én. Azaz mikor a szófosó beindul című kiskönyvünket olvasták/olvassák. Juhé.
Következő nagy felfedezésem, hogy már megint egyre inkább kezdek szerepjátékidóta lenni. Ezzel talán annyira nem is lenne gond, legalább értelmesebbet csinűlok, mint annak idején csak azért jártam fel a netre, hogy animeket bambuljak. Oké, annak is megvolt a maga varázsa, még most is megvan és persze előszeretettel nézem őket, ezzel nincs is gond, de legalább ha szerepjátszom valamennyire ötleteket agyalok ki, új szereplőket, új embereket, új dolgokat... amimég lehet idővel hasznomra lehet.
Damien - Egyrészt valójában nem is az én karakterem, bár így is kissé kezdem átalakítani egészét, legalábbis én úgy érzem, hogy nem éppen adom elég jól a könyvbéli szereplőt. De sebaj... na, neki tényéeg nincs senkije, ha nem számítjuk bele, hogy Anitáért él-hal, bár inkább hal, mert ugyse vámpír... na jó, ez gyenge vicc volt.
Trixie - Őt Jasonnek rendelte a Sors, azaz inkább a Sorsot nevezzük nevén: Én. (Kac-kac, ma nagyon humor herold vagyok, úgy érzem) Még nem tudom, hogy lesz meg mint lesz, tárgyalunk Jason userrel... a jövő kiismerhetetlen.
Francis - Höhe. Ő minden nap más nő ágyában ébred. Jó, lehet lesz egy kis állandósága Hayleyval, nem tudom hogy alakul majd a dolog, elvégre a tervek szerint lesz egy kis gondjuk, kíváncsi leszek, hogy ez hogy hat ki a karakterekre. Egyszer Hayley user mondta nekem és kezdek hinni abban amit mond: nem mi irányítjuk a karaktereket, ők irányítanak minket. Eldönthetjük, hogy na, akkor most együtt lesz valakivel, de ha egyszer maga a karakter személyisége és vonásai nem engedik, akkor nem tudod belé plántálni. Akkor vagy a karakternek kell változnia... vagy neked kell lemondanod a nagyratörő tervekről.
Kate - Heh, vele még nem is játszottam, de a jövendőbeli reag már itt lapul a fejemben, tudom mit fogok írni és úgy érzem, ez a szerencsétlen tuti szerelmetes lesz JC-be... vagy nem tudom, erre is ugyan az vonatkozik, mint amit Farncisnál írtam. Ő irányítja magát, tehát...
Na ezek ABV, karik voltak, jelenleg rajtuk kívül csak egy egész mozgalmas fórumos karakterem van, ő pedig Celes, na neki sincs senki, max egy idióta bátyja, akivel néha lesüllyednek az ötéves szintre, de azért szeretem őket, nagyon is.
Meg most ksézül egy másik karakterem is egy másik honlapra (Réku/Réka/Pho: Csönd, nem leszek se skizofrém, se tudathasadásos xD), bár annál először meg kell csinűlnom a faji leírást. Ha elfogadják, akkor remek, ha nem, az gáz. Bár nem csak egy ötletem van, tehát ez a kis dolog nem oszt, nem szoroz...
Tegnap például megijedtem... átnéztam a honlapon a fajok leírásait, volt ott sárkány, tünde, elf, ember, anyám kínja... azaz nagyon sok minden. Én meg mondtam magamban, hogy hm, én vajon ki tudnék találni valami újat? Kábé 2 perc kellett és már ott volt az ötlet. Pedig az eredeti tervem egy remek kis ember karakter volt. Sebaj, majd azt is megcsináljuk. xD Vicces, hogy karakterelőtörténeteket, meg szerepjátékos dolgokat könnyebben megcsinálok, mint mondjuk regényírást. Talán azért, mert szerepjátékozás közben is úgy érzem, mintha egy regényt írnék... bár akkor nem egyedül, mások is ott vannak és beleszólhatnak a játék menetébe, de... mégis jó.
Még felfedezésnek számít, hogy gondolom látjátok a kis szörnyikéket ott lent, jobb oldalt. Na, unalmas perceimben meg azzal szórakozom, hogy ezzel foglalatoskodom, már hihetetlenül boldog vagyok, mert 2 teljes fejlettségű szörnyem van, tehát remek... de ezt inkább nem részletezem.
Még régebben le akartam írni, mikor Celes előtörténetét pötyögtem be magamnak... ami számomra meglepően hosszú lett. Mikor szerepjátékos előtörténeteket írok, akkor általában azt azon stílusomban szoktam megírni, ahol rövidítek, nem részletezem a dolgot, csak a leglényegesebb dolgokra térek ki. Elején így is ment, csak aztán a történet magával ragadott és néhány dolgot mégiscsak elkezdtem részletezni, így lett Wordben 5 oldal. 10-es betűmérettel. Jó, egy regényhez vagy egy novellához mérten ez rövid, de egy karakterelőtörténethez, amik általában 1-2 oldalasak maximum... nos ahhoz képest elég hosszú.
Nem is erre akartam kilyukadni. Miközben írtam, tiszta olyan... Grimm-mese fílingem volt. Észre se vettem, de már ott dúdolgattam a sorozat dallamát, amit még kicsi gyerekkoromban játszottak. Nem mintha most még ne lennék gyerek... oké, a papírok szerint nagyon hamarosan már nem leszek az, de a fenét érdekli. xD
Na meg tegnap befejeztem az Odaát első évadát és fú... de örülök neki, hogy én nem a tévében néztem, mert a hajamat téptem volna az utolsó részen.
Váh és igazat kell adnom Rékunak, én is egyre kevésbé kedvelem a bohócokat. De még nem félek tőlük. A madárijesztők még mindig nagyobb hatással vannak rám azóta a rész óta. Szerintem ijeszőbb is volt, mint a bohócos.
Tehát: senkitől se kérek születésnapi ajándéknak madárijesztőt! Köszi! xD
2009. augusztus 3., hétfő
Méreg-merengő-meleg
Meleg. Valahogy egyszerűen lefáraszt ez az idő. Bár a valóság az, hogy jobban szeretem a nyarat. Talán csak abból a megfontolásból is, hogy akkor van a nyári szünet. Lökött egy hozzáállás, de ez van. Ha egy napon dolgozni fogok (ami remélhetőleg meg fog történni... bár ha hirtelen multimilliomossá válok és nem kell dolgozni, akkor az se zavarna igazán), akkor lehet, hogy utálni fogom. Mitsuko meséli mindig, hogy milyen borzalmas egy légkondi mentes irodában dolgozni. Én meg nem táplálok olyan hiú reményt, hogy majd valami olyan munkám lesz, amit szeretek. Elvégre a munkák, amik talán tetszenének, inkább másodállásnak jó. Teszem azt, péládul írónak lenni. Lehet, ha ez lenne a munkám, akkor sikeresen seggberúgdosnám magam és lehorgonyoznék egy történetnél. És persze megírnám végig.
Szomorú az, hogy sose tudtam végigírni egy törétnetemet se. Azaz van novella, amit befejeztem, na de hogy egy regény, minek az összes fejezetét megírtam? Nos... olyan nincs. A novellák amik megvannak... azokkal meg az a gond, hogy az idő múlásával már nem tetszenek.
Csak vigyorogni tudok, mikor véletlen kezembe kerül 4.-es fogalmazás füzetem, ahol kezdetleges kis történeteimet írogattam, az órán megadott címek alapján. Meg mikor volt azaz Almammater, vagy micsoda és a fogalmazásos dologra jelentkeztem... emlékszem, mennyire örültem, mikor közölte velem akkor osztályfőnököm, hogy országos szinten 9. lettem... általános iskolás alsóst nézve ez nem olyan rossz eredmény. Persze, több 9. helyezet is volt, na de azért megmelengeti kicsi lelkemet ez az emlék. Egy kis önbizalom löket, ha már alapjáraton nem rendelkezek vele.
Meg mikor megtaláltam azt a vaskos kis könyvet, amibe a verseimet írtam. Máig jót kuncogok ritmikájukon és rímein... nem mintha annyira nagy költő lennék. Máig úgy érzem, hogy nekem kínai ez a jambus meg hexameter és a többi. Ezért se próbálkozok szonettet írni, nem mintha akkora késztetésem lenne rá.
Emlékszem, az első igazi regényem se indult regénynek. Az akkor éppen a papagájaimról szólt (nem röhög)... eleinte csak valami napló szerű volt, hogy mit csinálnak. Csak aztán derékba törtem "ornitológusi" pályámat, mikor rájöttem, hogy ez így túl unalmas, vigyünk bele egy kis izgalmat... akkor fogott meg a környéken lévő elhagyott temető gondolata (mert igen, erre ez is van, ha még nem említettem volna... és igen, még mindig Budapesten élek). Hatalmas fák, kihalt az egész, hol csak a kóborkutyák, a csövesek és az idióta környékbeli általános sulisok fordulnak meg cigizni, hogy le ne bukjanak otthon. Annak ellenére, hogy olyan közel lakom hozzá, mégis csak olyan három alkalommal jártam ott. Egyrészt kullancsfóbiám miatt, másrészt azért, mert anyámék is bogarat ültettek a fülembe. Bár néha még máig nagy a kísértés, hogy ismét benézzek. De egyedül nem megyek, mert csak. Majd egyszer.
Tehát, a temető ott jön a képbe a papagájos történet szempontjából (még mindig tilos röhhögni), hogy kitaáltam három szellemalakot, akik... (heh, ezt még nekem is cinkes leírni, hogy milyen baromságokat találta ki 12 éves fejjel) bedofadják az elcsatangolt papagájokat és valahogy a temető légköre úgy hat rájuk, hogy értelmes gondolataik lesznek, meg ugye beszélnek, bla-bla. Pontosan nem is tudom, mi lett volna a cselekmény, de a vége az lett volna, hogy a madarak végül hazatérnek. Mert hát Happy End. Akkoriban mániám volt az a boldog vég dolog, mostanában kezdek leszokni róla. Néha már többre értékelem a nem boldog véget. Elvégre sokkal jobb egy nem éppen derüs vég, mint egy nyáltól csöpögő, habos-babos... tudjátok ti jól, mi. Stephenie Meyer Burokja is ezért idegesített felt. Túl boldog volt a vége. Kedvem szerint levágtam volna a legvégét és kinyírom az egyik csajt. Esetleg talán az egyik pasit. Mert egyszerűen... túl jó a vége. Mondjam azt, hogy irreális? Oké, meglehet, hogy egyes emberek boldogok tőle, mert ha a könyvben szereplőknek sikerült, na, akkor neki is menni fog és akkor ő most ebből merít erőt... de... nem tudom. Bizonyos dolgokban inkább szeretek a realitások talaján állni. Továbbra is imádom a vámpíros-vérfarkasos-démonos, azaz mindent összevetve: természetfeletti történeteket, még mindig a sárkányok szerelmese vagyok, ugyan úgy, mint kiskoromban... de az életre vonatkozó szabályokat azért még nem hazudtolnám meg. Semmi, de semmi ne lehet felhőtlenül boldog, mint ahogy a vég sem. Lehet, totálisan sötét világnézet, de semmi se lehet tökéletes. Ezzel persze nem azt mondom, hogy "egyszer minden kapcsolat véget ér, és jön a válás", hanem azt, hogy sokszor közbejöhet egy kis gigszer. Persze, sok minden megoldható, túl lehet rajta lépni, de a "hegek" megmaradnak. Na meg egyszer mindenki meghal. És a halál olyan boldog dolog lenne? Természetesen egyeseknek megváltás. Akik tudnak hinni, hisznek abban, hogy van egy felsőbb hatalom, kinek jogában áll irányítani minket, aki figyel minket és vigyáz ránk... azoknak lehet, hogy a haál tényleg egy út a jobb felé. No de ha nézzük a tényeket... ha annyira vigyáznak ránk, miért történik ez a sok borzalom az életben? Mondhatnám, miért nem hal meg mindenki természetes halállal? Mert az túl egyszerű és túl boldog lenne. Hívő barátaink mondhatnák, hogy megkaptuk a szabad akaratot és ha valaki árt nekünk, akkor arról csak is az ártó fél tehet. De akkor még ott van a cunami, a repülőgép katasztrófák, a földrengések, a tornádók... azok is a mi szabad akaratunk miatt indultak útnak? Szomorú az, hogy sose tudtam végigírni egy törétnetemet se. Azaz van novella, amit befejeztem, na de hogy egy regény, minek az összes fejezetét megírtam? Nos... olyan nincs. A novellák amik megvannak... azokkal meg az a gond, hogy az idő múlásával már nem tetszenek.
Csak vigyorogni tudok, mikor véletlen kezembe kerül 4.-es fogalmazás füzetem, ahol kezdetleges kis történeteimet írogattam, az órán megadott címek alapján. Meg mikor volt azaz Almammater, vagy micsoda és a fogalmazásos dologra jelentkeztem... emlékszem, mennyire örültem, mikor közölte velem akkor osztályfőnököm, hogy országos szinten 9. lettem... általános iskolás alsóst nézve ez nem olyan rossz eredmény. Persze, több 9. helyezet is volt, na de azért megmelengeti kicsi lelkemet ez az emlék. Egy kis önbizalom löket, ha már alapjáraton nem rendelkezek vele.
Meg mikor megtaláltam azt a vaskos kis könyvet, amibe a verseimet írtam. Máig jót kuncogok ritmikájukon és rímein... nem mintha annyira nagy költő lennék. Máig úgy érzem, hogy nekem kínai ez a jambus meg hexameter és a többi. Ezért se próbálkozok szonettet írni, nem mintha akkora késztetésem lenne rá.
Emlékszem, az első igazi regényem se indult regénynek. Az akkor éppen a papagájaimról szólt (nem röhög)... eleinte csak valami napló szerű volt, hogy mit csinálnak. Csak aztán derékba törtem "ornitológusi" pályámat, mikor rájöttem, hogy ez így túl unalmas, vigyünk bele egy kis izgalmat... akkor fogott meg a környéken lévő elhagyott temető gondolata (mert igen, erre ez is van, ha még nem említettem volna... és igen, még mindig Budapesten élek). Hatalmas fák, kihalt az egész, hol csak a kóborkutyák, a csövesek és az idióta környékbeli általános sulisok fordulnak meg cigizni, hogy le ne bukjanak otthon. Annak ellenére, hogy olyan közel lakom hozzá, mégis csak olyan három alkalommal jártam ott. Egyrészt kullancsfóbiám miatt, másrészt azért, mert anyámék is bogarat ültettek a fülembe. Bár néha még máig nagy a kísértés, hogy ismét benézzek. De egyedül nem megyek, mert csak. Majd egyszer.
Ezzel persze azt se akarom mondani, hogy megvetem a hívőket. Nem, mindenki abban hisz, amiben szeretne. Hiába nem hiszek, talán azaz elsős koromban véletlenül becsúszott angol-hittan tábor kicsit elhintette bennem a csíráját annak, hogy érdeklődjek a biblia iránt. Meg talán a Vampire szerepjáték is rátett egy lapáttal. Tudom is én miért, de például a kereszteslovagok története érdekes.
Hm... és most honnan is jutottam el idáig? A melegtől? Nos, mindegy.
Jelenleg leginkább regényeim közül a Sindala-t, és a Nova nevezetű Merry-LKH fanfictionomat kellene írnom. A Sindalat azért, mert agyamban néha már egyre tovább írom a történetet, egyre inkább belemerülök, miközben a kezdeti ötleteim elvesznek a süllyesztőben. Borzalmas, hogy rá kellett jönnöm, hogy én jót írni csak gép előtt tudok. Ha papírra vetem, akkor nem éppen olyan lesz, mint amilyennek akarom... persze ez gépeléses dolog se jön mindig össze. Az "Álombéli bál" munkacímmel (tudom, borzalmas cím, ezért munkacím, idővel kitalálok mást) ellátott történetemmel is az volt számomra a gond, hogy... nem úgy írtam, ahogy akartam. Néha máig visszaköszönt a dolog, hogy folytatnom kéne, azaz inkább meg kellene írni... de ugye, a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy kellene.
Na meg ott van Laborc. Legimádottabb Vampire karakterem, ki még egyszer álmomban is rám köszönt... az ő előtörténete nőtte ki magát egy regénnyé, mit majd egyszer megírok. Csak ahhoz kutatásokra lenne szükségem. Jobban beleásni magam V. László és Hunyadi Mátyás uralkodásának idejébe, hogy az általam kreált Cillei családrész valamennyire reális legyen. De persze már azzal meghazudtolom a helyzetet, hogy új Cilleieket teremtek, mikor elméletileg eleve kihaltak. Ilyenkor eszembe jut az, hogy minden általam írt történrt az én kis saját világom egy része, így hagyhatnám szabadon szárnyalni a fantáziámat. De teljesen elütni nem akarok a kortól.
Meg már említettem a Novát. Azt talán csak azon okból kellene megírnom, hogy tisztában legyek saját kis árny oldalammal. Magam is kicsit megijedtem, mikor kialakut bennem a történet alapja, hogyan is alakul minden... a "szebbnél szebb" halál, aztán ott van azaz erőszakos rész... nem tudom, van mikor inkább saját gátlásaim akadályoznak meg abban, hogy írjak... na meg, hogy nem látom a törtánet végét, hogy mit is akarok ezzel.
Mivel velem általában mindig úgy van, hogy kitalálom egy történet elejét és a történet végét. A közepe meg útközben jön. A Novanál nem éppen ez a helyzet. Nincs meg a vége... azaz... de. Valójban mégse nevezném annyira nagyon végnek. Inkább valami új kezdetének, ami követelné a folytatást. De ne fogom, mert lenne ötletem... de saját fantáziám egyre bizarabb dolgokat szül. Vérfertőzés, megerőszakolás, kínzás? Saját kis torz agyam olyan dolgokat szül, miktől néha még én magam is megijedek. Aztán vagy elfelejtem... vagy nem.
Mindegy is, jelenleg leginkább egy új karakterem gondolata köt le, kinek előtörténete szintén olyan ütemben terjed, mint egykor Laborccé. Kicsi Celestiel talán az egyik olyan karakterem, aki sok mindenben hasonlít hozzám. Hisz szerepjátékos karaktereim nagy részét inkább olyan tulajdonságokkal vértezem fel, aminél általában vagy azt szeretném, hogy rendelkezzek velük... azaz nagyátlagban több az önbizalmuk. Nos... Tiel nem ilyen. Na jó, én nem változtam át hattyúvá. Nem is szeretnék teliholdkor kitollasodni. Bár a bátyját irigylem tőle. Igen, még mindig báty-komplexusban szenvedek, még mindig átkozom a szüleimet, hogy miért nincsen egy jófej bátyám. Mint például unokatesómnak.
Oké, szerintem ma már túl is írtam magam, néhényan haragosak is lehetnek rám, mert már miüta nem tolom fel a képem MSN-re, mert lusta vagyok mindenhez és mindenkihez és inkább Odaátot nézek. xD Bocsi mindenkinek, ne öljetek meg. xD
Hm... és most honnan is jutottam el idáig? A melegtől? Nos, mindegy.
Jelenleg leginkább regényeim közül a Sindala-t, és a Nova nevezetű Merry-LKH fanfictionomat kellene írnom. A Sindalat azért, mert agyamban néha már egyre tovább írom a történetet, egyre inkább belemerülök, miközben a kezdeti ötleteim elvesznek a süllyesztőben. Borzalmas, hogy rá kellett jönnöm, hogy én jót írni csak gép előtt tudok. Ha papírra vetem, akkor nem éppen olyan lesz, mint amilyennek akarom... persze ez gépeléses dolog se jön mindig össze. Az "Álombéli bál" munkacímmel (tudom, borzalmas cím, ezért munkacím, idővel kitalálok mást) ellátott történetemmel is az volt számomra a gond, hogy... nem úgy írtam, ahogy akartam. Néha máig visszaköszönt a dolog, hogy folytatnom kéne, azaz inkább meg kellene írni... de ugye, a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy kellene.
Na meg ott van Laborc. Legimádottabb Vampire karakterem, ki még egyszer álmomban is rám köszönt... az ő előtörténete nőtte ki magát egy regénnyé, mit majd egyszer megírok. Csak ahhoz kutatásokra lenne szükségem. Jobban beleásni magam V. László és Hunyadi Mátyás uralkodásának idejébe, hogy az általam kreált Cillei családrész valamennyire reális legyen. De persze már azzal meghazudtolom a helyzetet, hogy új Cilleieket teremtek, mikor elméletileg eleve kihaltak. Ilyenkor eszembe jut az, hogy minden általam írt történrt az én kis saját világom egy része, így hagyhatnám szabadon szárnyalni a fantáziámat. De teljesen elütni nem akarok a kortól.
Meg már említettem a Novát. Azt talán csak azon okból kellene megírnom, hogy tisztában legyek saját kis árny oldalammal. Magam is kicsit megijedtem, mikor kialakut bennem a történet alapja, hogyan is alakul minden... a "szebbnél szebb" halál, aztán ott van azaz erőszakos rész... nem tudom, van mikor inkább saját gátlásaim akadályoznak meg abban, hogy írjak... na meg, hogy nem látom a törtánet végét, hogy mit is akarok ezzel.
Mivel velem általában mindig úgy van, hogy kitalálom egy történet elejét és a történet végét. A közepe meg útközben jön. A Novanál nem éppen ez a helyzet. Nincs meg a vége... azaz... de. Valójban mégse nevezném annyira nagyon végnek. Inkább valami új kezdetének, ami követelné a folytatást. De ne fogom, mert lenne ötletem... de saját fantáziám egyre bizarabb dolgokat szül. Vérfertőzés, megerőszakolás, kínzás? Saját kis torz agyam olyan dolgokat szül, miktől néha még én magam is megijedek. Aztán vagy elfelejtem... vagy nem.
Mindegy is, jelenleg leginkább egy új karakterem gondolata köt le, kinek előtörténete szintén olyan ütemben terjed, mint egykor Laborccé. Kicsi Celestiel talán az egyik olyan karakterem, aki sok mindenben hasonlít hozzám. Hisz szerepjátékos karaktereim nagy részét inkább olyan tulajdonságokkal vértezem fel, aminél általában vagy azt szeretném, hogy rendelkezzek velük... azaz nagyátlagban több az önbizalmuk. Nos... Tiel nem ilyen. Na jó, én nem változtam át hattyúvá. Nem is szeretnék teliholdkor kitollasodni. Bár a bátyját irigylem tőle. Igen, még mindig báty-komplexusban szenvedek, még mindig átkozom a szüleimet, hogy miért nincsen egy jófej bátyám. Mint például unokatesómnak.
Oké, szerintem ma már túl is írtam magam, néhényan haragosak is lehetnek rám, mert már miüta nem tolom fel a képem MSN-re, mert lusta vagyok mindenhez és mindenkihez és inkább Odaátot nézek. xD Bocsi mindenkinek, ne öljetek meg. xD
2009. július 29., szerda
Az igazság Odaát van
Hú, de baromi szellemes cím, kunc-kunc, kac-kac, miegyébb. Fogalmam sincs, miért írom ezt a bejegyzést, talán mert csak. Mert jelen pillanatomban nem akarom folytatni az Supernatural nézését (pedig kellene... és nem is ijesztő jelenet... csak gázos.), nem akarok 4 reagot megírni (ebből hármat ugyan azzal a karakterrel), és nem akarok aludni se. De rossz is nekem.
Tegnap este megint volt idő, hogy magamra maradjak én és a gondolataim, amik nem mindig alakulnak jól. Az általános egyedülmaradás akkor szokott bekövetkezni, mikor már jóval túlvagyunk az éjfélen és a fürdésen, én pedig lebattyogok még inni egy pohár üdítőt, jobb esetben előszedem apám Blikkjét és abban lesem meg, hogy milyen szennyet terjeszt a napi bulvár. Néha nem mindig köt le eléggé az újség, így néha elgondolkozom... olyan dolgokon amiken nem kéne.
Rossz, ha megkérdőjelezek barátságokat, ha hirtelen feltűnnek az letedben olyan emberek, akiket nem kellene látnod és... nem jó, na. Inkább lekötném magam a regényeim egyikével. De ez se megy mindig csak úgy.
Na meg ez a barátság ügy... egyszer már Zorával kitárgyaltam a dolgot és tök igaza van, hogy nem kellene baromságokon rágnom magam, na de ha egyszer nem megy, akkor nem megy. Csak sajnos mindig olyankor jut eszembe az, hogy valamit tenni kéne, mikor nem éppen aktuális az időpont. A többiek meg... mondjam azt, hogy nem is tesznek érte? Hogy nem is akarnak érte tenni? Gonosz dolog volna ilyet mondani, tény. De... mikor lebeszélem magam, hogy tegyek valamit, az épp azért van, mert azt mondom magamnak: ő se keres meg. Ő se mondja, hogy találkozzunk. De mindegy, tereljünk témát...
Mostanában rászoktam a sorozatok nézésére, először a Tudorokat kezdtem el nézni... de valahogy annyira nem fogott meg. De egyszer tuti végignézem. Ha már 5 részt végignéztem, a maradékot nem hagyhatom csak úgy. Ezt követte a Blood Ties (Vámpír akták), ami nagyon tetszik... de inkább a könyvet olvasnám, amiből készítették, mert a sorozatot nem folytatják, de ugye... magyarban nem adják ki. Mint sok más könyvet se. Egy kedves ismerősöm mondta, hogy hülye vagyok, hogy nem próbálkozom. Akkor épp az Alkonyat volt a téma... lehet, ha egyszer felbuzdulok, akkor talán letöltöm angolul azokat a köteteket és szenvedek egy sort. Katit már inkább nem kérem meg, hogy fordítsa le... egy másik történetet mér jó ideje várom, hogy lefordítson nekem. xD
És ugye, most Odaát... elvagyok vele, jó történet. Még az elején vagyok, első évad, most a 12. rész... heh, a madárijesztő kicsit gázos volt. xD Nem szívesen futnék össze vele.
Hm, ha most én is meg akarnám írni, hogy ki azaz 5 alak, akik nem látnék az ágyamnál, tuti hogy Blood Ties és Supernatural-os szereplők lennének. xD Meg a kémiatanárom. Höhe.
És nem várom az olasz utat. Mert megyek néhány osztálytárssal olaszba augusztus végén. De gáz lesz. Most töltök először hosszabb időt velük, akiket barátaimnak nevezek és attól tartok, hogy nem fogom bírni Kapost idegileg... heh. Azért reménykedek.
Mára ennyi. Réku blogján felbuzdulva majd én is rakok ki olyan kis képecséket, meg csinálok újra sárkánytojást... hátha túléli. Ha nem, akkor meg sírok. xD Pápá. A Metallicar legyen veletek... (majd később megértitek xD)
Tegnap este megint volt idő, hogy magamra maradjak én és a gondolataim, amik nem mindig alakulnak jól. Az általános egyedülmaradás akkor szokott bekövetkezni, mikor már jóval túlvagyunk az éjfélen és a fürdésen, én pedig lebattyogok még inni egy pohár üdítőt, jobb esetben előszedem apám Blikkjét és abban lesem meg, hogy milyen szennyet terjeszt a napi bulvár. Néha nem mindig köt le eléggé az újség, így néha elgondolkozom... olyan dolgokon amiken nem kéne.
Rossz, ha megkérdőjelezek barátságokat, ha hirtelen feltűnnek az letedben olyan emberek, akiket nem kellene látnod és... nem jó, na. Inkább lekötném magam a regényeim egyikével. De ez se megy mindig csak úgy.
Na meg ez a barátság ügy... egyszer már Zorával kitárgyaltam a dolgot és tök igaza van, hogy nem kellene baromságokon rágnom magam, na de ha egyszer nem megy, akkor nem megy. Csak sajnos mindig olyankor jut eszembe az, hogy valamit tenni kéne, mikor nem éppen aktuális az időpont. A többiek meg... mondjam azt, hogy nem is tesznek érte? Hogy nem is akarnak érte tenni? Gonosz dolog volna ilyet mondani, tény. De... mikor lebeszélem magam, hogy tegyek valamit, az épp azért van, mert azt mondom magamnak: ő se keres meg. Ő se mondja, hogy találkozzunk. De mindegy, tereljünk témát...
Mostanában rászoktam a sorozatok nézésére, először a Tudorokat kezdtem el nézni... de valahogy annyira nem fogott meg. De egyszer tuti végignézem. Ha már 5 részt végignéztem, a maradékot nem hagyhatom csak úgy. Ezt követte a Blood Ties (Vámpír akták), ami nagyon tetszik... de inkább a könyvet olvasnám, amiből készítették, mert a sorozatot nem folytatják, de ugye... magyarban nem adják ki. Mint sok más könyvet se. Egy kedves ismerősöm mondta, hogy hülye vagyok, hogy nem próbálkozom. Akkor épp az Alkonyat volt a téma... lehet, ha egyszer felbuzdulok, akkor talán letöltöm angolul azokat a köteteket és szenvedek egy sort. Katit már inkább nem kérem meg, hogy fordítsa le... egy másik történetet mér jó ideje várom, hogy lefordítson nekem. xD
És ugye, most Odaát... elvagyok vele, jó történet. Még az elején vagyok, első évad, most a 12. rész... heh, a madárijesztő kicsit gázos volt. xD Nem szívesen futnék össze vele.
Hm, ha most én is meg akarnám írni, hogy ki azaz 5 alak, akik nem látnék az ágyamnál, tuti hogy Blood Ties és Supernatural-os szereplők lennének. xD Meg a kémiatanárom. Höhe.
És nem várom az olasz utat. Mert megyek néhány osztálytárssal olaszba augusztus végén. De gáz lesz. Most töltök először hosszabb időt velük, akiket barátaimnak nevezek és attól tartok, hogy nem fogom bírni Kapost idegileg... heh. Azért reménykedek.
Mára ennyi. Réku blogján felbuzdulva majd én is rakok ki olyan kis képecséket, meg csinálok újra sárkánytojást... hátha túléli. Ha nem, akkor meg sírok. xD Pápá. A Metallicar legyen veletek... (majd később megértitek xD)
2009. július 7., kedd
Pokoli báléjszakák és VOLT összegzés
Nos, ígérgetek már egy ideje egy normális bejegyzést... ez se lesz az. Úgy döntöttem a normális bejegyzést elhalasztom kicsit későbbre. Hát, akkor lássunk neki a nem normális bejegyzésnek...
Pokoli báléjszakák
Nem, nem voltam bálon, nem is tervezem, hogy valaha részt veszek egy ilyen rendezvényen. Kérem szépen, ez egy könyv, öt kis rövid novellát tartalmaz, Meg Cabot, Lauren Myracle, Kim Harrison, Michele Jeffe, és Stephenie Meyer történeteit tarttalmazza. Nekünk magyaroknak azt hiszem csak az első és az utolsó szerző lehet ismerős, Meg Cabot mint a Neveletlen Hercegnő sorozat írója, Stephenie... na őt meg szerintem nem kell részleteznem, hogy honnan.
Azért is álltam neki ennek a bejegyzésnek, hogy valamennyire kritizáljam a könyvet. Mert rendben, novellákból nem feltétlen lehet hatalmas műveket létrehozni, de a szomorú az, hogy az öt történetből csak egy tetszett, és nem az általunk már jól ismert íróktól. Tehát akkor... kritizáljunk.
Ha érdekelne a könyv, akkor itt fent van neten... mert könyvesboltban én már nem találom sehol :P
Meg Cabot: A pusztító lánya
(Nekem valahogy a cím hallatán Edward jutott eszembe az Anita Blakeből, és hogy neki lánya legyen... gr, nem, nem, nem, neki nem fog senki gyereket szűlni a francba is!)
Nem tudok mit mondani, mint hogy borzasztó. Egyzserű kis történet, adott a csaj, aki ki akar nyírni egy vámpírt, de rosszul sül el, majd megjelenik a hős megmentő, aki kecsappal lődözi meg a vápírt. Fúdejó. Na, innen már sejthető, hogy ebből szerelem lesz, főleg ahogy az írónő rézletezi a hirtelen feltörő lángolást, hogy a két fiatal, akik eddig egymásról tudomást se vettek, mekkora hévvel kezdenek egymás iránt érdeklődni. Hogy is mondta a csaj? Talán valahogy úgy, hogy "Tetszett, ahol kecsappal lelövi a vámpírt..." Szerelem első látásra. Szerintem ha én látnám, hogy egy pasi hogyan lő le kecsappal egy vámpírt, én is mindjárt halálos szerelemre lobbannék iránta.
Amúgy szerintem eleve a csaj karaktere egy sablonkarakter... tudjátok, azaz átlagos "hideg-vagyok-és-nem-engedhete-hogy-segíts-nekem-egyedül-kell-bevégeznem-a-bosszúat-a-családom-miatta". Agybaj. És aztán a végén lévő nagy elhatározás... páááf. Rosszul voltam. Na, ennyit erről.
Lauren Myracle: A virágcsokor
A nagy csalódás után azért tovább olvastam a könyvet, elvégre reménykedtem, hogy na, a többi nem lehet ennyire borzalmas... nem voltak annyira borzalmasak, de szerintem a könyvől ez az a történet, amit igazándiból érdemes elolvasni, és én ezt a kis történetet mindenkinekajánlani tudom. Már akik nem Happy End mániások, mert itt nagyon nem az lesz. Miközben olvastam, borsózott a hátam, és mikor végeztem vele... nem tudom. Fura volt. A szomorú történetek mindig egy ideig magukka ragadnak, és elgondolkoztatnak. Átgondolásra késztetnek.
A szomorú az, hogy még mindig nem tudtam pontos értelmet adni annak jóslatnak, amit a jósnő Frankienek mondott... "Ha egy fa kidől az erdőben, de senki nincs ott, hogy hallja, vajon attól még hangosan teszi azt?" Persze, sejtésem van, de igazából még most se értem pontosan. Ha valaki elolvasná, és rájöjjen az értelmére, közölje velem is, nagyon örülnék neki.
Kim Harrison: Madison Avery és a Nagy Kaszás
Hát. Adott a történet a nagyvárosi picsáról, akit leküldenek apucihoz büntiből, mert rossz kislány volt. Na, ez már eleve sablon, na de mindegy, én is szoktam sablonozni, és fogok is, sajnos.
És ugye aztán jön a bál, ahol kiderül, hogy az a nyomi gyerek aki elhívta, az is csak azért tette, mert az apja ráparancsolt. Kedves főszereplőnk forr a levében, majd feltűnik a semmiből egy jóképű pasi, kir Sethnek (imádom ezt a nevet... *.*) nevezi magát, és cserediák, bla-bla. Meg feltűnik Balthazar, meg Ron... de inkább nem lövök le poénokat. Mindent összevetve egész kis ötletes történet, ha nem idegesítene a főszereplő Madison jelleme, és a történet ne hagyna a végén egy csomó kérdőjelet. Engem legalábbis nagyon idegesített.
Michele Jaffe: Csók és ármány
Egy szerencsétlen végzős, és egy csókániás tieznnégy éves kiscsaj története. Én kicsit rosszul voltam a történettől, mert... nem tudom igazából nem tudom kifejteni, mi bökte a csőröm. Annyira nem is kötött le, meg valahogy olyan... hülyeségnek tartottam az egészet. Lehet, csak én vagyok túl kritikus, na de ez van. Eleve a történet alapkoncepciója nem fogott meg, így hát azt hiszem, nem ezért se tetszett. Ettől persze még másnak tetszhet, nem azt mondom, de bennem ez a történet nem fog valami nagyon mély nyomot hagyni. Hát, ez van.
Stephenie Meyer: Földi pokol
A tinivilág legújabb bálványa, a nő, aki az egyáltalán nem nagy szám Twilight Sagával J. K. Rowling nyomdokaiba lép... heh. Szerintem olyat mint a Twilight lehet még én is tudtam volna írni. Na de ez most nem a Twilight leszólásáról szól...
Hát nem tom, mikor olvastam a nevet, hogy Gabe, én máris az én drága karakteremre asszociáltam, ls jót vigyorogtam, mikor kiderült, hogy a szeme kék. Szőkének nem szőke, na meg jellemileg is olyan távol állnak egymástól, mint ég és föld. Még hogy Gabenek csomü lány barátja legyen... kac-kac. Mármint az én Gabe-emnek.
Lényegében a történet egy borzalmasan alakuló végzős bálról szól, ahol egy "kedves" kis alak megpróbálja tönkretenni a kapcsolatokat. Persze aztán jön a Happy End, oké, egy kis kérdős marad a végén, de én egyértelműen elkönyveltem a happy véget, mert Stephenie könyveinek mindig happy a vége.
Ez a történet se fogott meg annyira, egy éjszakai olvasmánynak jó volt, de nem több.
No, és ezzel a bálos történetekkel eszembe jutott egy régi történetem, amit meg akartam írni, de sose kezdtem bele. Pedig annyi ötletem volt! Azaz elkezdtem, de nem tetszett az írásmódom. xD Na mindegy... talán egyszer ha végigírom a Sindala első fejezetét, akkor nekiállok ennek is. Meg folytatnom kellene a Laborcot, és a Kicsi fiamat is. Hehe. Sok remek regény, amit folytathatnék, de nem megy. xD Gáz. Na mindegy.
És akkor most jöjjön egy rövid VOLT összefoglaló.
Kelési időpont: 2009. 07. 04 - 7:30 (Mert apa fúdebuzgó volt, és a baromira nem érdekelte, hogy én fáradt leszek. Persze aztán mindenki azzal jött, hogy előbb is lefeküdhettem volna, és nem kellene apámat hobáztatnom. De a francba is, ha megbeszéljük, hogy 8-kor kelek, akkor ne zavarjanak már előbb fel! Könnyebb mindent az én nyakamba varrni, mi...)
Lefekvési időpont: 2009. 07. 05. - 7:15 (Oké, közben volt, mikor a vonaton próbálkoztam aludni, nem sok sikerrel. De legalább végighallgattam a Lacuna Coil új albumát... xD)
Megtett út hossza: Jó sok kilóméter. (Kerestem neten valami kilóméterszámlálót, de nem volt. Pedig jó lett volna...)
Megtett út időtartama:
Otthonról indultunk: 9:00; Vonat indult: 10:20; Helyszínen voltunk: kb 14:00. Tehát úgy hiszem, 5 óra volt oda.
Helyszínről a busz indult: 1:33; A vonat indult: 2:40; Keletibe értünk: kb 6:00; Otthon lenni: 6:30 (???) Tehát ez valamennyivel több mint 5 óra.
Elköltött összeg: Túl sok. (Egy hülye flekken, és sültrumpli hozzá volt 2210 Ft. Utána lehet, hogy barátnőm valamit félreértelmezett a koktél rendelésnél, mert ahelyett, hogy 1100 Ft-t kellett volna fizetni, fizethettünk 4400-at... oké, fele arány, de kábé a pénzemnek annyi volt. És egy fél literes üditő 360... borzalom.)
Koncertek, amin ott voltam: Nem sok, mert nem volt programfüzetem... távolról hallottam Péterfy Borit, mert barátnőim nem akartak oda menni, de legalább a Quimby egy részén ott voltam. Na meg persze Marilyn Mansonon, ahol a tömeg belökdösött jó közel a színpadhoz. Ja, élőben bámulhattam Manson bá' fejét. Höhe.
Manson koncert hossza: Másfél óra. (Persze, már a 3. számnál nem volt valami sok hangja, meg volt a végénél egy ötperces kihagyás, de azárt még jól bírta magához képest a vén csóka.)
Lila foltok száma: Nagyon sok. (Legnagyobb a jobb karomon, nagyon kis impozáns díszítés.)
Mindent összevetve: Legközelebb rá kell venni apuéket, hogy legalább odafele vigyenek le autóval, de nekem az se baj, ha szobát foglalnak, és ott éjszakázunk, és akkor haza is tudnak vinni. Több pénzt kell vinni, és kaját venni nem ott kell... vagy alaposan körbenézni kajaügyileg. Na meg jól becspmagolni az ödítőt, ha azt viszel, nehogy a helyszini kutatók megtalálják. És vinni naptejet. Meg vizipipát, hogy ne nézzünk szomorkásan a többi pipás felé. És nem szabad ott koktélozni. És ha legközelebb is látom azt a szép mosolyú szőke srácot... akkor megint bőghetek.
Pokoli báléjszakák
Nem, nem voltam bálon, nem is tervezem, hogy valaha részt veszek egy ilyen rendezvényen. Kérem szépen, ez egy könyv, öt kis rövid novellát tartalmaz, Meg Cabot, Lauren Myracle, Kim Harrison, Michele Jeffe, és Stephenie Meyer történeteit tarttalmazza. Nekünk magyaroknak azt hiszem csak az első és az utolsó szerző lehet ismerős, Meg Cabot mint a Neveletlen Hercegnő sorozat írója, Stephenie... na őt meg szerintem nem kell részleteznem, hogy honnan.
Azért is álltam neki ennek a bejegyzésnek, hogy valamennyire kritizáljam a könyvet. Mert rendben, novellákból nem feltétlen lehet hatalmas műveket létrehozni, de a szomorú az, hogy az öt történetből csak egy tetszett, és nem az általunk már jól ismert íróktól. Tehát akkor... kritizáljunk.
Ha érdekelne a könyv, akkor itt fent van neten... mert könyvesboltban én már nem találom sehol :P
Meg Cabot: A pusztító lánya
(Nekem valahogy a cím hallatán Edward jutott eszembe az Anita Blakeből, és hogy neki lánya legyen... gr, nem, nem, nem, neki nem fog senki gyereket szűlni a francba is!)
Nem tudok mit mondani, mint hogy borzasztó. Egyzserű kis történet, adott a csaj, aki ki akar nyírni egy vámpírt, de rosszul sül el, majd megjelenik a hős megmentő, aki kecsappal lődözi meg a vápírt. Fúdejó. Na, innen már sejthető, hogy ebből szerelem lesz, főleg ahogy az írónő rézletezi a hirtelen feltörő lángolást, hogy a két fiatal, akik eddig egymásról tudomást se vettek, mekkora hévvel kezdenek egymás iránt érdeklődni. Hogy is mondta a csaj? Talán valahogy úgy, hogy "Tetszett, ahol kecsappal lelövi a vámpírt..." Szerelem első látásra. Szerintem ha én látnám, hogy egy pasi hogyan lő le kecsappal egy vámpírt, én is mindjárt halálos szerelemre lobbannék iránta.
Amúgy szerintem eleve a csaj karaktere egy sablonkarakter... tudjátok, azaz átlagos "hideg-vagyok-és-nem-engedhete-hogy-segíts-nekem-egyedül-kell-bevégeznem-a-bosszúat-a-családom-miatta". Agybaj. És aztán a végén lévő nagy elhatározás... páááf. Rosszul voltam. Na, ennyit erről.
Lauren Myracle: A virágcsokor
A nagy csalódás után azért tovább olvastam a könyvet, elvégre reménykedtem, hogy na, a többi nem lehet ennyire borzalmas... nem voltak annyira borzalmasak, de szerintem a könyvől ez az a történet, amit igazándiból érdemes elolvasni, és én ezt a kis történetet mindenkinekajánlani tudom. Már akik nem Happy End mániások, mert itt nagyon nem az lesz. Miközben olvastam, borsózott a hátam, és mikor végeztem vele... nem tudom. Fura volt. A szomorú történetek mindig egy ideig magukka ragadnak, és elgondolkoztatnak. Átgondolásra késztetnek.
A szomorú az, hogy még mindig nem tudtam pontos értelmet adni annak jóslatnak, amit a jósnő Frankienek mondott... "Ha egy fa kidől az erdőben, de senki nincs ott, hogy hallja, vajon attól még hangosan teszi azt?" Persze, sejtésem van, de igazából még most se értem pontosan. Ha valaki elolvasná, és rájöjjen az értelmére, közölje velem is, nagyon örülnék neki.
Kim Harrison: Madison Avery és a Nagy Kaszás
Hát. Adott a történet a nagyvárosi picsáról, akit leküldenek apucihoz büntiből, mert rossz kislány volt. Na, ez már eleve sablon, na de mindegy, én is szoktam sablonozni, és fogok is, sajnos.
És ugye aztán jön a bál, ahol kiderül, hogy az a nyomi gyerek aki elhívta, az is csak azért tette, mert az apja ráparancsolt. Kedves főszereplőnk forr a levében, majd feltűnik a semmiből egy jóképű pasi, kir Sethnek (imádom ezt a nevet... *.*) nevezi magát, és cserediák, bla-bla. Meg feltűnik Balthazar, meg Ron... de inkább nem lövök le poénokat. Mindent összevetve egész kis ötletes történet, ha nem idegesítene a főszereplő Madison jelleme, és a történet ne hagyna a végén egy csomó kérdőjelet. Engem legalábbis nagyon idegesített.
Michele Jaffe: Csók és ármány
Egy szerencsétlen végzős, és egy csókániás tieznnégy éves kiscsaj története. Én kicsit rosszul voltam a történettől, mert... nem tudom igazából nem tudom kifejteni, mi bökte a csőröm. Annyira nem is kötött le, meg valahogy olyan... hülyeségnek tartottam az egészet. Lehet, csak én vagyok túl kritikus, na de ez van. Eleve a történet alapkoncepciója nem fogott meg, így hát azt hiszem, nem ezért se tetszett. Ettől persze még másnak tetszhet, nem azt mondom, de bennem ez a történet nem fog valami nagyon mély nyomot hagyni. Hát, ez van.
Stephenie Meyer: Földi pokol
A tinivilág legújabb bálványa, a nő, aki az egyáltalán nem nagy szám Twilight Sagával J. K. Rowling nyomdokaiba lép... heh. Szerintem olyat mint a Twilight lehet még én is tudtam volna írni. Na de ez most nem a Twilight leszólásáról szól...
Hát nem tom, mikor olvastam a nevet, hogy Gabe, én máris az én drága karakteremre asszociáltam, ls jót vigyorogtam, mikor kiderült, hogy a szeme kék. Szőkének nem szőke, na meg jellemileg is olyan távol állnak egymástól, mint ég és föld. Még hogy Gabenek csomü lány barátja legyen... kac-kac. Mármint az én Gabe-emnek.
Lényegében a történet egy borzalmasan alakuló végzős bálról szól, ahol egy "kedves" kis alak megpróbálja tönkretenni a kapcsolatokat. Persze aztán jön a Happy End, oké, egy kis kérdős marad a végén, de én egyértelműen elkönyveltem a happy véget, mert Stephenie könyveinek mindig happy a vége.
Ez a történet se fogott meg annyira, egy éjszakai olvasmánynak jó volt, de nem több.
No, és ezzel a bálos történetekkel eszembe jutott egy régi történetem, amit meg akartam írni, de sose kezdtem bele. Pedig annyi ötletem volt! Azaz elkezdtem, de nem tetszett az írásmódom. xD Na mindegy... talán egyszer ha végigírom a Sindala első fejezetét, akkor nekiállok ennek is. Meg folytatnom kellene a Laborcot, és a Kicsi fiamat is. Hehe. Sok remek regény, amit folytathatnék, de nem megy. xD Gáz. Na mindegy.
És akkor most jöjjön egy rövid VOLT összefoglaló.
Kelési időpont: 2009. 07. 04 - 7:30 (Mert apa fúdebuzgó volt, és a baromira nem érdekelte, hogy én fáradt leszek. Persze aztán mindenki azzal jött, hogy előbb is lefeküdhettem volna, és nem kellene apámat hobáztatnom. De a francba is, ha megbeszéljük, hogy 8-kor kelek, akkor ne zavarjanak már előbb fel! Könnyebb mindent az én nyakamba varrni, mi...)
Lefekvési időpont: 2009. 07. 05. - 7:15 (Oké, közben volt, mikor a vonaton próbálkoztam aludni, nem sok sikerrel. De legalább végighallgattam a Lacuna Coil új albumát... xD)
Megtett út hossza: Jó sok kilóméter. (Kerestem neten valami kilóméterszámlálót, de nem volt. Pedig jó lett volna...)
Megtett út időtartama:
Otthonról indultunk: 9:00; Vonat indult: 10:20; Helyszínen voltunk: kb 14:00. Tehát úgy hiszem, 5 óra volt oda.
Helyszínről a busz indult: 1:33; A vonat indult: 2:40; Keletibe értünk: kb 6:00; Otthon lenni: 6:30 (???) Tehát ez valamennyivel több mint 5 óra.
Elköltött összeg: Túl sok. (Egy hülye flekken, és sültrumpli hozzá volt 2210 Ft. Utána lehet, hogy barátnőm valamit félreértelmezett a koktél rendelésnél, mert ahelyett, hogy 1100 Ft-t kellett volna fizetni, fizethettünk 4400-at... oké, fele arány, de kábé a pénzemnek annyi volt. És egy fél literes üditő 360... borzalom.)
Koncertek, amin ott voltam: Nem sok, mert nem volt programfüzetem... távolról hallottam Péterfy Borit, mert barátnőim nem akartak oda menni, de legalább a Quimby egy részén ott voltam. Na meg persze Marilyn Mansonon, ahol a tömeg belökdösött jó közel a színpadhoz. Ja, élőben bámulhattam Manson bá' fejét. Höhe.
Manson koncert hossza: Másfél óra. (Persze, már a 3. számnál nem volt valami sok hangja, meg volt a végénél egy ötperces kihagyás, de azárt még jól bírta magához képest a vén csóka.)
Lila foltok száma: Nagyon sok. (Legnagyobb a jobb karomon, nagyon kis impozáns díszítés.)
Mindent összevetve: Legközelebb rá kell venni apuéket, hogy legalább odafele vigyenek le autóval, de nekem az se baj, ha szobát foglalnak, és ott éjszakázunk, és akkor haza is tudnak vinni. Több pénzt kell vinni, és kaját venni nem ott kell... vagy alaposan körbenézni kajaügyileg. Na meg jól becspmagolni az ödítőt, ha azt viszel, nehogy a helyszini kutatók megtalálják. És vinni naptejet. Meg vizipipát, hogy ne nézzünk szomorkásan a többi pipás felé. És nem szabad ott koktélozni. És ha legközelebb is látom azt a szép mosolyú szőke srácot... akkor megint bőghetek.
2009. május 31., vasárnap
Váratlan
Pedig úgy döntöttem, csak hónaponta blogolok, de most úgy döntöttem, hogy ezt most leírom, és kész. (Azért hónaponta, mert akkorra talán lesz egy komment, és akkor legalább biztosabb vagyok benne, hogy elolvasta valaki. Jaja, még mindig "kommentkurva" vagyok. xD)
Jó dolog, hogy sokszor MSN-en van 5-6 ablakom, és tudok beszélgetni az emberekkel. Örülök neki, hogy nincs az, mint pár hónappal ezelőtt, hogy folyamatos pangás, ha egy barátnőm nem jött fel, senkivel se beszéltem így maradt az anime nézés, és az azon való filozofálgatás. Oké, jó dolog animet nézni, na de én többre értékelem, ha tudok beszélgetni az emberekkel.
Most is van új ismerős, akivel lehet beszélgetni, meg jó beszélgetni, és örülök is neki, na de ott a bökkenő, hogy az új igazán sose helyettesíti a régit.
Örültem, mikor Amával újra beszélgetni kezdtem, és sikerült leszervezni egy Vampire játékot, és szerencsétlen megismerhetett néhány embert egyik-másik baráti körömből.
El se tudjátok képzelni mennyire örültem neki annak idején, mikor újra beszélgetni kezdtem Zorával. Jó volt, örültem neki, de annak még jobban örültem, mikor valamennyire a magánéletébe is beavatott. Most mégis, mondhatnánk, mi a fenét nyerek vele? És hogy miért bánt az, mikor azt mondják, hogy "inkább nem mesélek, mert biztos untatna". Nos, erre az a válasz, hogy: ha elmondod a másiknak a gondjaidat, akkor az ettől úgy érezheti valamennyire, hogy azért fontos vagy neki. Egy jött-mentnek nem mondod el, ha valami nyomja a lelked, nem? Engem azért bántott mindig is ez... mert lehet, csak azért nem mondja el, mikor rákérdezek, mert nem akar zavarni vele, de nekem ebből csak annyi jön le, hogy mégse tart annyira fontosnak, mint amennyire én őt esetleg. Lehet hülyeség, de én így látom.
Aztán... ott van még a tegnapi nap, mikor lett az a közös beszélgetés... jó volt beszélgetni velük, mintha kicsit nosztalgiáztam volna, és jó volt velük így beszélni, tényleg. Mert valahogy sokakkal már nagyon nem olyan a kapcsolatom, mint régen volt, és... ez rossz. Nem mondom, hogy az ő hibájuk, mert az ilyenekről két ember tehet, meg az is lehet, hogy én láttam bele a dolgokba túl sokat, de ki tudja már? Tegnap örültem a dolgoknak. Remélem még lesz ilyen... mert jó. Lehet semmi se lesz már olyan, mint régen, lehet nem fogom ugyan azt a köteléket érezni, mint akkor, de ha már egy kicsit is közelebb érzem magamhoz azokat az embereket, akik egykor az én megmentőim voltak a mindennapok elől... akkor boldog vagyok. Akkor érdemes reménykednem...
Jó dolog, hogy sokszor MSN-en van 5-6 ablakom, és tudok beszélgetni az emberekkel. Örülök neki, hogy nincs az, mint pár hónappal ezelőtt, hogy folyamatos pangás, ha egy barátnőm nem jött fel, senkivel se beszéltem így maradt az anime nézés, és az azon való filozofálgatás. Oké, jó dolog animet nézni, na de én többre értékelem, ha tudok beszélgetni az emberekkel.
Most is van új ismerős, akivel lehet beszélgetni, meg jó beszélgetni, és örülök is neki, na de ott a bökkenő, hogy az új igazán sose helyettesíti a régit.
Örültem, mikor Amával újra beszélgetni kezdtem, és sikerült leszervezni egy Vampire játékot, és szerencsétlen megismerhetett néhány embert egyik-másik baráti körömből.
El se tudjátok képzelni mennyire örültem neki annak idején, mikor újra beszélgetni kezdtem Zorával. Jó volt, örültem neki, de annak még jobban örültem, mikor valamennyire a magánéletébe is beavatott. Most mégis, mondhatnánk, mi a fenét nyerek vele? És hogy miért bánt az, mikor azt mondják, hogy "inkább nem mesélek, mert biztos untatna". Nos, erre az a válasz, hogy: ha elmondod a másiknak a gondjaidat, akkor az ettől úgy érezheti valamennyire, hogy azért fontos vagy neki. Egy jött-mentnek nem mondod el, ha valami nyomja a lelked, nem? Engem azért bántott mindig is ez... mert lehet, csak azért nem mondja el, mikor rákérdezek, mert nem akar zavarni vele, de nekem ebből csak annyi jön le, hogy mégse tart annyira fontosnak, mint amennyire én őt esetleg. Lehet hülyeség, de én így látom.
Aztán... ott van még a tegnapi nap, mikor lett az a közös beszélgetés... jó volt beszélgetni velük, mintha kicsit nosztalgiáztam volna, és jó volt velük így beszélni, tényleg. Mert valahogy sokakkal már nagyon nem olyan a kapcsolatom, mint régen volt, és... ez rossz. Nem mondom, hogy az ő hibájuk, mert az ilyenekről két ember tehet, meg az is lehet, hogy én láttam bele a dolgokba túl sokat, de ki tudja már? Tegnap örültem a dolgoknak. Remélem még lesz ilyen... mert jó. Lehet semmi se lesz már olyan, mint régen, lehet nem fogom ugyan azt a köteléket érezni, mint akkor, de ha már egy kicsit is közelebb érzem magamhoz azokat az embereket, akik egykor az én megmentőim voltak a mindennapok elől... akkor boldog vagyok. Akkor érdemes reménykednem...
2009. május 18., hétfő
Tengeri - az álmok tengerén
Mit is mondhatnék? Eltelt egy kis idő, mióta nem írtam, és sok dolog történt... jó is, rossz is egyaránt. Hol kezdjem, hogy kezdjem, mit mondjak? Igazából nem tudom. Talán inkább gyorsan letudom a rosszakat, mert akkor jobb lesz a kedvem a bejegyzés végre, hisz akkor a jókat kell csak leírnom. Tehát.
Ugye volt egy érettségi, mikor nekem délután kellett bejárni... hát, írtattak velem egy irodalomdogát, ami szerintem hülye dolog. Ki a fene tud teljesen rákoncentrálni arra a hülye irodalomdogára délután 2-kor, dög melegben, miközben azon jár az eszem, hogy unokatesóm éppen shoppingol valahol, heh? Na mindegy. (Bár a dolgozat négyes lett, én ötöst akartam. Borzasztónak érzem, hogy én eddig mindig is biztos voltam benne, ha fakt akkor irdolaom, ha továbbtanulás, akkor irodalom, és most mégis, töri faktra megyek, mert már nem merek próbálkozni az irodalommal. Fáj egy kicsit. Na mindegy.)
Kémiából eddig két jegyem van. Na mi? Két karó. Oké, félévkor 4-es voltam, és 3 jegyet nem ronthat, de azért ez gáz. (Oké, írtam egy javítót, aminek a kérdéseit nem is értettem - pedig a tankönyvől megtanultam minden hülyeséget. Ma rákérdeztem, a tanár azt mondta, úgy emléksik 3-mas, de lehet rosszabb. Hát köszi.)
Ikrem meg egy barom. Eleve sok volt a hiányzása, és lehutóbb is majdnem kirúgták emiatt, csak akkor meg lehetett beszélni. Csak hogy ő utána csütörtökön hiányzott az első óráról, hétfőn az első kettőről, és akkor már betelt a pohár. A diri azt mondta, menjen be kedden fél 9-re a suliba, és akkor majd megbeszélik, hogyan tovább. Nem ment be. Kirúgták. Most azzal jön, hogy akkor ő majd estin leteszi, és akkor majd dolgozni is fog. Bakker. Az estiért fizetnie is kell, meg minden, na meg... áhh. Idióta. Egy lusta dög, ahogy Szabolcs mondta. Pfffff...
Nyáron le kell tennem a jogsit, mert apám már szinte kötelez a dolgora. Hihetetlenül tudok neki örülni. És persze még ezt is szeretné, ha nyári munkám lenne. Fú. Férjet ne találjak már rögtön, he?
Na meg túl könnyen magamra veszek mindent, és túl könnyen tudom magam hibáztatni a dolgok alakulásáért. Egy ilyen esett miatt történt az, hogy jó ideig képtelen voltam enni (heh, szerintem 16 óra nem evés kicsit sok), és lelkileg is kicsit kivoltam. Túl könnyen elfáradtam, túl könnyen megsértődtem a suliban... már pedig drága osztálytársaimhoz ideg kell.
Nos, folytassuk a jobb hírekkel... hmmmm. xD
Ugye volt egy névnapom. Végre van webkamerám, meg mikrofonos fülhallgatóm, tehát lehet csesztetni Skypeon, meg MSN-en, már aki akar. Eddig egyszer próbáltam ki a webkamerát, azt is ikremmel... pff.
Névnapomra úgy nagy átlagban még pénzt kaptam, és kábé baráti téren egy embertől kaptam ajándékot, de mindegy. Akkor legalább én se strapálom magam, hogy ajándékot vegyek névnapjukra. Na, ez van.
Mégse váltotta be apám azt a hülye ígéretét, hogy csak jogsi után lehet macskám. Most lett egy. Vackornak hívják. Három színű pici cica: vörös, fehér, fekete... na igen, a név kötelez. Bár akkor hívhatnám Tenornak is, mert jó nagy hangja van a kis drágának.
Elméletileg most szombaton néhány baráttal összefutunk és megyün Vampire szerepjátékozni. Na, végre egyszer kipróbálhatom magam, mint játékos. Remélem Ama, addigra kitaláloda a mesét... bár addig nekem csinálnom kellene egy Gangrelt. xD
Pénteken nincs sulim, de helyette a sulimhoz közeli művelődési házban kell dekkolnom. Na sebaj, ezt még túlélem. Ami éltet: se olaszfakt, se irodalom (mert azzal a tanárral kínszenvedés), de matek, se tesi (bár az jó, mert azon én nem csinálok semmit...esetleg törire és bioszra magolnék), se töri (az akkor jó, ha nem felelek, vagy dogát írok), se fizika, se biosz.
Na meg 29-én sulimban gyereknap lesz déltől, így onnantól nincs tanítás. Na de így is... első 4 óra. Pff. És ugye az egy péntek. És le lehet olvasni, mi az első nég órám.. azaz öt. Mert 0. az olaszfakt. Höhe.
Na meg volt egy Animecon is. Hát jó volt, bár most nem volt meg bennem az a láz, ami általában a con előtt van. Hogy fú, con, az életérzés, je. De egy csomó pénzzel mentem, és vettem egy csomó mangát. Tényleg egy csomót. És most direktben felhalmoztam ide őket, hogy tudjak részletezni, hogy miket is.
A lista
És hogy mi is volt conon? Fél 11-re mentünk oda, szerintem jobb is volt tök simán bejutottunk, gyorsan vásároltunk egy sort, aztán bementünk a nagyterembe AMV-ket nézni, ami szintén jó muri volt. Általában ezek hozzák meg a kedvem egy animehez, most is meghozták egyhez, de nem fogom megnézni, mert rohadt hosszú. Így is meg kéne néznem egy másik anime feltorlódott részeit... ^^"
Egész sokan voltunk szombaton így baráti társaságból... Mitsuko, Anita, Kapos, Dodó, Szandi, és elmentünk Burger Kingbe, ahol Bernivel találkoztunk. Jó volt, a szombati napot nagyon élveztem.
A vasárnap inkább a punnyadásról szólt, Mitsuko mag amúgy mindenki engem csesztetett (de jó, hogy akkor már nem volt ott Kapos, mert akkor ő is csinálta volna), tehát jó volt. Hála a jó égnek nem annyira, hogy elveszítsem a türelmem. Mert az nagyon nem jó. De akkor... a Mekiben láttam egy olyan jóképű Edwardot, hogy majdnem agybajt kaptam. Rohadt életbe, én, és a szőkefélhosszúhajúpasi mániám. Meg úgy általában a szőke hajú pasi. Bakker. Miért érzem magamra igaznak azt a megállapítást, hogy az ember általában olyan társat kares magának, aki hasonlít a szülőjére? (Aha. Apám szőke volt. És humoros ember. És kék a szeme. Vazzeg. Hol lelek én ilyet?! Oké, a kák szem nem lényeg, na de... váhá! xD)
Mindegy, túláltem a vasárnapot is, és nem kellett állatkertbe mennem. Juhé! De leégett kicsit a hátam. Nem juhé. És legyen már nyár. És legyen pénzem a VOLT fesztiválra. És le tudjam tenni a jogsit. 25 nap... és vége... 25...
TÚLÉLÉÉÉS!
Na, a tengerikről akartam dumálni, de elment a kedvem. xD És a hülye billentyűzetem ki is törölte, amit írtam. Uuuuutálom, egy ideje folyamatosan cseszekszik velem. Szemét.
Tehát. Először a Hetvenhét nevezetű novellás kötetben hallottam róluk. Olyan lények ők, olyan emberek, akik sárkánnyá tudnak alakulni. A feladatuk az volt, hogy ők vgyék el a királyok leányait, és csak a leg rátermetebb királyfiaknak adják oda őket. Aztán most a Tarot Cafe-ban tűntek fel olyan emberek, akik sárkánnyá alakultak. De ugye itt eleve sárkánynak hívták őket. Nekem meg az egyik regényemben terveztem egy ilyen karaktert... csak a regény megakadt az első fejezetnél, miuán Mitsuko lefikázta, hogy szerinte Harry Potter, mert hogy vörös szem, és hogy a szereplők vonattal utaznak. Ehh. FIGYELEM! Ezentúl senki kötetében nem jelenhetnek meg a vörös szemek, és a vonatok, mert az Harry Potter koppintás! Megértésüket köszönöm! (Áh, rég volt, de még mindig felhúzom magam a dolgon... -.-")
Na jó, inkább meghallgatom Manson új CD-jét, bár nekem néhol olyan Franz Ferdinand hangzás beütésem van, de lehet én vagyok hót barom. xD
Pápá! ^^
Ugye volt egy érettségi, mikor nekem délután kellett bejárni... hát, írtattak velem egy irodalomdogát, ami szerintem hülye dolog. Ki a fene tud teljesen rákoncentrálni arra a hülye irodalomdogára délután 2-kor, dög melegben, miközben azon jár az eszem, hogy unokatesóm éppen shoppingol valahol, heh? Na mindegy. (Bár a dolgozat négyes lett, én ötöst akartam. Borzasztónak érzem, hogy én eddig mindig is biztos voltam benne, ha fakt akkor irdolaom, ha továbbtanulás, akkor irodalom, és most mégis, töri faktra megyek, mert már nem merek próbálkozni az irodalommal. Fáj egy kicsit. Na mindegy.)
Kémiából eddig két jegyem van. Na mi? Két karó. Oké, félévkor 4-es voltam, és 3 jegyet nem ronthat, de azért ez gáz. (Oké, írtam egy javítót, aminek a kérdéseit nem is értettem - pedig a tankönyvől megtanultam minden hülyeséget. Ma rákérdeztem, a tanár azt mondta, úgy emléksik 3-mas, de lehet rosszabb. Hát köszi.)
Ikrem meg egy barom. Eleve sok volt a hiányzása, és lehutóbb is majdnem kirúgták emiatt, csak akkor meg lehetett beszélni. Csak hogy ő utána csütörtökön hiányzott az első óráról, hétfőn az első kettőről, és akkor már betelt a pohár. A diri azt mondta, menjen be kedden fél 9-re a suliba, és akkor majd megbeszélik, hogyan tovább. Nem ment be. Kirúgták. Most azzal jön, hogy akkor ő majd estin leteszi, és akkor majd dolgozni is fog. Bakker. Az estiért fizetnie is kell, meg minden, na meg... áhh. Idióta. Egy lusta dög, ahogy Szabolcs mondta. Pfffff...
Nyáron le kell tennem a jogsit, mert apám már szinte kötelez a dolgora. Hihetetlenül tudok neki örülni. És persze még ezt is szeretné, ha nyári munkám lenne. Fú. Férjet ne találjak már rögtön, he?
Na meg túl könnyen magamra veszek mindent, és túl könnyen tudom magam hibáztatni a dolgok alakulásáért. Egy ilyen esett miatt történt az, hogy jó ideig képtelen voltam enni (heh, szerintem 16 óra nem evés kicsit sok), és lelkileg is kicsit kivoltam. Túl könnyen elfáradtam, túl könnyen megsértődtem a suliban... már pedig drága osztálytársaimhoz ideg kell.
Nos, folytassuk a jobb hírekkel... hmmmm. xD
Ugye volt egy névnapom. Végre van webkamerám, meg mikrofonos fülhallgatóm, tehát lehet csesztetni Skypeon, meg MSN-en, már aki akar. Eddig egyszer próbáltam ki a webkamerát, azt is ikremmel... pff.
Névnapomra úgy nagy átlagban még pénzt kaptam, és kábé baráti téren egy embertől kaptam ajándékot, de mindegy. Akkor legalább én se strapálom magam, hogy ajándékot vegyek névnapjukra. Na, ez van.
Mégse váltotta be apám azt a hülye ígéretét, hogy csak jogsi után lehet macskám. Most lett egy. Vackornak hívják. Három színű pici cica: vörös, fehér, fekete... na igen, a név kötelez. Bár akkor hívhatnám Tenornak is, mert jó nagy hangja van a kis drágának.
Elméletileg most szombaton néhány baráttal összefutunk és megyün Vampire szerepjátékozni. Na, végre egyszer kipróbálhatom magam, mint játékos. Remélem Ama, addigra kitaláloda a mesét... bár addig nekem csinálnom kellene egy Gangrelt. xD
Pénteken nincs sulim, de helyette a sulimhoz közeli művelődési házban kell dekkolnom. Na sebaj, ezt még túlélem. Ami éltet: se olaszfakt, se irodalom (mert azzal a tanárral kínszenvedés), de matek, se tesi (bár az jó, mert azon én nem csinálok semmit...esetleg törire és bioszra magolnék), se töri (az akkor jó, ha nem felelek, vagy dogát írok), se fizika, se biosz.
Na meg 29-én sulimban gyereknap lesz déltől, így onnantól nincs tanítás. Na de így is... első 4 óra. Pff. És ugye az egy péntek. És le lehet olvasni, mi az első nég órám.. azaz öt. Mert 0. az olaszfakt. Höhe.
Na meg volt egy Animecon is. Hát jó volt, bár most nem volt meg bennem az a láz, ami általában a con előtt van. Hogy fú, con, az életérzés, je. De egy csomó pénzzel mentem, és vettem egy csomó mangát. Tényleg egy csomót. És most direktben felhalmoztam ide őket, hogy tudjak részletezni, hogy miket is.
A lista
- Rémmetró 3. (sajnos utolsó kötet... de jó volt, bár ez a vége... olyan... neee mááár! Pff... imádtam a főszereplő pasit.
- Démonnapló 3-4 (Höhe, imádom ezt a történetet. Olyanokat röhögök rajta. A vicces az, hogy nem is tudtam, hogy shounen ai... de nagyon nem tűnik annak, szerintem még azoknak is megéri elolvasni, aki nem szereti a műfajt. Poénos, démonos, szépfiús. Megéri. (; )
- Angyalok menedéke 2-3-4 (Na jó, erről sokak rossz véleményen vannak. Elvágre a történet kicsit véres, kicsit sötét, kicsit... vérfertőző. Bár ha elvonatkoztatunk, és úgy gondoljuk, hogy a főszereplő pasi, Setsuna, valójában nem is Setsuna, és akkor nyugodtan szeretheti a húgát... de akkor meg nő. Hát pff. Mindegy, szerintem érdekes történet, de én egy degenerált ember vagyok. Eleve, milyen ember az, akit érdekelnek a pszichológiai betegségek? Stocholm-szindróma. Pff. Pedig izgis dolog. ^^)
- Tarot Cafe 1-7 (Meow, annyira, de annyira akartam ezt a történetet, ééés meg érte! 13 ezer valamennyi helyett 7 ezerért vettem meg mind a hetet. És olyan jó volt... meow. Belial *.* Alecto *.* Ash *.* Aaron *.* - most így belegondolva... mennyi A betűs pasi xD - és a többi egy részig feltűnő karakter... meow. Nagyon tetszett, nagyon megfogott... némelyik dolog ha eszembe jut, kicsit elszomorodom, de... mindent összevetve jó. Mindennek amúgy mondhatni jó a vége. Persze, semmi se lehet tökéletes happy end. A záró hetedik kötet ráhagyja az ember fantáziájára, hogy mi lesz. Bár néhány dolgot megváltoztathatlanul lezár. Ami bánt... áhh... Alecto... Aaron... pff. Talán még annyi bajom lehet, hogy bizonyos pasi karakterek nekem már túl nőiesek. Na de mindegy. A lényeg, hogy egy nap alatt elolvastam mind a 7 részt. Kicsit se függtem tőle, ugyan már, csak még internetezni se jöttem fel, ugyan. Mindent összevetve: aki szereti a fantasy történeteket, a vámpíros-vérfarkasos-sárkánnyá alakuló emberes (azaz tengeris - de erről később)-démonos-tarottos történeteket, fűszerezve szerelmi szállal, kalanddal, és érdekes fordulatokkal, azoknak kifejezetten ajánlom.)
- Árnybíró 12 (Nos, ennek olvasására még nem tudtam magam rávenni... mert angolba kicsit belenéztem, és a most következő könyvek a fájó múltat fogják feleleveníteni... na mindegy, majd réáveszem magam.)
- Chrono Crusade 1 (Höhe, ehhez is kell majd egy nagyobb lélegzetvétel. Néha úgy gondolom, hogy nekem csak vidám történeteket kéne olvasnom, mert néha megvisel a dráma. Kivéve, ha én írom. Azt könnyebb feldogozni. Legalábbis nekem. xD)
- Hellsing 3-4 (Imádott vámpírom, Alucad visszatér, vihí! ^^ Majd ezt is olvassuk...)
- A víz isten menyasszonya 2 (Háh, ez egy jó törétnet. Mangazinon fent volt anno, csak rág olkvastam, na meg azt hiszem szerettem is a történetet, ezért meg is veszem magyarban is.)
- You're so cool! 1 - nem magyar címen írom, mert úgy gázul hangzik. Szerintem. Hogy hangzik már... Annyira király vagy! Pff... (Na tehát, nekem nagyon tetszik, izgalmas kis történet, általános szerelmes, bár kicsit másképpen. Ja, és van benne shounen ai rész, de az simán átlapozható, akinek bátja a szemét. Bár a történet úgy is lányoknak van... bár ha drága Livi barátnőmből indulunk ki... ehhe xD)
- Grimm-mesék 2 (Vihí, imádom ezeket a Grimm mese átíratokat. A Grimm meséket eleve imádom, de így is olyan jók. A Hófehérkáről szóló történeten majdnem könnyeztem egy sort. Szegény édes kis Lámpácska. Pff.)
- Bukottak holdja (Höhe. Kifejezetten Shounen ai. Hehe. Meg kellett vannem, mert fantasy jellegű. Ennek, és a Tarot Cafe-nak köszönhetően most el kezdett érdekelni ez a bukott angyalos témakör. Pff.)
És hogy mi is volt conon? Fél 11-re mentünk oda, szerintem jobb is volt tök simán bejutottunk, gyorsan vásároltunk egy sort, aztán bementünk a nagyterembe AMV-ket nézni, ami szintén jó muri volt. Általában ezek hozzák meg a kedvem egy animehez, most is meghozták egyhez, de nem fogom megnézni, mert rohadt hosszú. Így is meg kéne néznem egy másik anime feltorlódott részeit... ^^"
Egész sokan voltunk szombaton így baráti társaságból... Mitsuko, Anita, Kapos, Dodó, Szandi, és elmentünk Burger Kingbe, ahol Bernivel találkoztunk. Jó volt, a szombati napot nagyon élveztem.
A vasárnap inkább a punnyadásról szólt, Mitsuko mag amúgy mindenki engem csesztetett (de jó, hogy akkor már nem volt ott Kapos, mert akkor ő is csinálta volna), tehát jó volt. Hála a jó égnek nem annyira, hogy elveszítsem a türelmem. Mert az nagyon nem jó. De akkor... a Mekiben láttam egy olyan jóképű Edwardot, hogy majdnem agybajt kaptam. Rohadt életbe, én, és a szőkefélhosszúhajúpasi mániám. Meg úgy általában a szőke hajú pasi. Bakker. Miért érzem magamra igaznak azt a megállapítást, hogy az ember általában olyan társat kares magának, aki hasonlít a szülőjére? (Aha. Apám szőke volt. És humoros ember. És kék a szeme. Vazzeg. Hol lelek én ilyet?! Oké, a kák szem nem lényeg, na de... váhá! xD)
Mindegy, túláltem a vasárnapot is, és nem kellett állatkertbe mennem. Juhé! De leégett kicsit a hátam. Nem juhé. És legyen már nyár. És legyen pénzem a VOLT fesztiválra. És le tudjam tenni a jogsit. 25 nap... és vége... 25...
TÚLÉLÉÉÉS!
Na, a tengerikről akartam dumálni, de elment a kedvem. xD És a hülye billentyűzetem ki is törölte, amit írtam. Uuuuutálom, egy ideje folyamatosan cseszekszik velem. Szemét.
Tehát. Először a Hetvenhét nevezetű novellás kötetben hallottam róluk. Olyan lények ők, olyan emberek, akik sárkánnyá tudnak alakulni. A feladatuk az volt, hogy ők vgyék el a királyok leányait, és csak a leg rátermetebb királyfiaknak adják oda őket. Aztán most a Tarot Cafe-ban tűntek fel olyan emberek, akik sárkánnyá alakultak. De ugye itt eleve sárkánynak hívták őket. Nekem meg az egyik regényemben terveztem egy ilyen karaktert... csak a regény megakadt az első fejezetnél, miuán Mitsuko lefikázta, hogy szerinte Harry Potter, mert hogy vörös szem, és hogy a szereplők vonattal utaznak. Ehh. FIGYELEM! Ezentúl senki kötetében nem jelenhetnek meg a vörös szemek, és a vonatok, mert az Harry Potter koppintás! Megértésüket köszönöm! (Áh, rég volt, de még mindig felhúzom magam a dolgon... -.-")
Na jó, inkább meghallgatom Manson új CD-jét, bár nekem néhol olyan Franz Ferdinand hangzás beütésem van, de lehet én vagyok hót barom. xD
Pápá! ^^
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)