Megismersz valakit, és elkönyveled valamilyennek. Jófej, kedves. Adsz a barátaid szavára is akik már ismerik, hisz biztos igazat mondanak. És megszereted az ember (persze, mint barátot... én legalábbis).
Hát velem is megtörtént. Emlékszem, mikor Mitsuko egyre többet mesélt nekem "Caleb" nevezetű ismerőséről... hogy milyen jófej, milyen kedves. Eleinte mint barát tűnt fel az életében... aztán egyre többet foglalkozott vele, egyre többször került szóba, mikor aztán elmondta nekem, hogy szerelmes belé. Emlékszem, hogy mennyit vívódott azon, hogy elmondja -e a fiúnak, elvégre neki van barátnője, így sokáig nem mondta el. De aztán Calebnek is feltűnhetett a dolog...
és hosszú-hosszú huza-vona után, találkozások, eltitkolt érzelmek, sírás, és nevetés után végül összejöttek. Én biztam Calebben, hogy végre ő egy olyan fiú, aki megérdemli Mitsukot. Azt a Mitsukot, aki azt mondta, hogy neki nem lesz senkije, ha ennyi idősen, mint amennyi idős most, nem talált eddig magának senkit, akkor később se. De ott volt Caleb. Akiről tényleg úgy tűnt, hogy szereti. Akivel egy idő után én is beszélgetni kezdtem, poénkodtam, és jól éreztem magam vele. De persze minden szép csak egy bizonyos ideig tart...
Fáj, hogy ezt kell mondjam, de sejthettük volna, a fenébe is. És bánt, hogy nem védhettem meg ettől a csalódástól. Hogy még nagyobb seb keletkezik így a szívében, amit nagyon nehéz lesz begyógyítani, és amit én képtelen leszek össueforrasztani. Csak egy pasi lenne képes rá. Ha ezek után közel enged magához egyet is...
2009. február 21., szombat
2009. február 10., kedd
37.5 fokos kinyilatkoztazás - azaz már megint rinyálunk
Csak én unom magam, vagy már más is kezdi unni, hogy minimum minden harmadik bejegyzésem arról szól, hogy én szerintem jobban kedvelek valakit, mint ő engem? Ezzel nem azt mondom, hogy utálna, vagy hasonló... csak azt, hogy akarva - akaratlanul kimaradok olyan dolgokról, amiből amúgy ha hívnának, nem mondanék le.
Igen, tudom, talikra eljutnék, csak sikerül mindig úgy szervezni, hogy nekem pont ne legyen jó. (Most vasárnap pl anyumat ünnepletük.)
Itt valami más nyomja a lelkemet, de ezt inkább ide nem jegyzem le - hm, szereznem kellene egy naplót... bár kézzel írni egyre inkább nem szeretek.
Ja, nem elégszek meg azzal, ami van, mert hogy nekem az kell, hogy mindenki annyira szeressen, mint amennyire én őt, vagy legalább kimutassa... idióta.
Miért irigylem mások boldogságát? Miért nem elég nekem az, ami van? Áhh... hülyeség.
Inkább lejegyzem milyen remek dolgok mentek végbe mostanában. (Azaz tegnap délután, és ma... ami nem sok)
Nos... délután berongyoltam anyához, és elmentünk dokihoz... szerintem vagy másfél órát ültünk ott, mert időpontot már nem tudtunk kérni, de azt mondták, nyugodtan menjünk, majd beszorítanak... höh. Remek volt. Persze, amilyen szerencsém volt, ott volt E-Dinka is, akinek köszönhetem a remekbeszabott 5., 6.-os lelki összetöréseimet. Hát, sikeresen levegőnek néztük egymást, hála a jó égnek, hamar elment. Legalább ennyi.
De a folytatás is remek volt... apám egyik kedvenc időtöltése, hogy rám hozza a frászt. Nem poénos értelemben. Emlékszem, mennyire kiakadtam, mikor mág nyolcadikban álltam nagyon rosszul kémiából, pontosabban kettesre... és apám folyamatosan azzal jött, hogy meg fogok bukni. Most is ezzel jött, de a mateknál (örülök neki, hogy még vagy 3-4 hónap van évvégéig, de ő már ennyire látja), és hiába mondtam, hogy van már egy hármasom, és hamarosan majd megint írunk dogát, és értem miről van szó, a továbbra is unokatesóimhoz hasonlítgatott (gyűlölöm, mikor Nórihoz hasonlítanak... ő a tökéletes... na meg mikor annyi idős voltam, mint kisunokatesóm, azaz 11 éves koromban, nekem is csak négyeseim és ötöseim voltak...), meg hogy milyen ciki lenne, ha én lennék az első a családból, aki megbukik... remek, én is ideges vagyok a dolog miatt, sikerült elérnie, hogy bőgőrohamom legyen... eleve beteg vagyok, még ez is... remek volt. Rendben, hogy aggódik, de ne tegyen már ki ilyen lelki terrornak, mert ezzel csak ront a helyzetemen. Francba már.
Utána jobb kedvem lett, beszélgettem MSN-en emberekkel... Kapos mondta, hogy kifizeti nekem az ötezret (anyámék imába foglalták a nevét, az ő nagy sajnálatára... mert hogy őt csak utálni lehet... ehh), Mitsuko webkamerán mutogatta nekem a patkányát, amit irigylek tőle... húsvétra elméletileg én is kapok webkamerát, bár ki tudja, apu kamerefóbiás, mióta látott valami filmet... inkább nem részletezem, mit szokott mondani, azt élőben poén hallani, miközben apát imitálom... xD
Aztán leléptem, mert anyám megkért, hogy ne üljek annyit a gép előtt... helyette lementem hozzá a nappaliba, és együtt néztük az N.C.I.S.-t, meg a Gyilkos számokat... ja, a gépezés miatt nem nagyon szoktam őket nézni. Most jó volt... aztán ledőltem aludni... és olyan reggel hatkor felkeltem, hogy nem tudok aludni... így hát lementem, teát melegítettem, olvasgattam a Blikket (nem találtam más értelmeset), és negyed órára rá felmentem megint aludni... aztán nem is tudom hány fele keltem fel, úgy voltam vele, hogy na, majd most írok regényt! Tévedés... egyszerűen nem tudtam összeszedni a gondolataimat, megmérem a lázam, 37.5. Remek.
Így döntöttem végül a blogolás mellett... lehet este felnézek, bár ezt már ki tudja... csak annak örülök, hogy még 16-17-én se megyek suliba. Fetrenghetek itthon, hacsak nem tervezek valami programot. Höhe.
Irigylem Bebit. Már megint egy olyan pasija van, akit én is elfogadnék... nem tudom, megemlítettem -e már. xD De mindegy, én mindig így járok, még jó, hogy nem ismerem annyira a pasit. ^^ Bár ha megismerném, lehet rájönnék, mégse olyan! Na igen, nem szabad Bebi áradozásait hallgatom, mert ő csak a jót látja. xD
A gyerek gitározik egy csapatban, mi a Pygmalion névre hallgat... most remekül illik a hangulatomhoz a "Köszönöm, jól vagyok" című számuk... majd Bebitől elkérem, és majd vígan hallgathatom, ha már a pénteki koncertre nem tudok elmenni, érthető okokból (azaz betegség). Most csak Hotdogon tudom hallgatni, és ez így nem kóser, mert látják, hogy felnéztem az adatlapjukra... :P Micsoda probléma...
Na, ennyi elég is, örülök, ha kommenteltek, drága néhány olvasom! xD
Igen, tudom, talikra eljutnék, csak sikerül mindig úgy szervezni, hogy nekem pont ne legyen jó. (Most vasárnap pl anyumat ünnepletük.)
Itt valami más nyomja a lelkemet, de ezt inkább ide nem jegyzem le - hm, szereznem kellene egy naplót... bár kézzel írni egyre inkább nem szeretek.
Ja, nem elégszek meg azzal, ami van, mert hogy nekem az kell, hogy mindenki annyira szeressen, mint amennyire én őt, vagy legalább kimutassa... idióta.
Miért irigylem mások boldogságát? Miért nem elég nekem az, ami van? Áhh... hülyeség.
Inkább lejegyzem milyen remek dolgok mentek végbe mostanában. (Azaz tegnap délután, és ma... ami nem sok)
Nos... délután berongyoltam anyához, és elmentünk dokihoz... szerintem vagy másfél órát ültünk ott, mert időpontot már nem tudtunk kérni, de azt mondták, nyugodtan menjünk, majd beszorítanak... höh. Remek volt. Persze, amilyen szerencsém volt, ott volt E-Dinka is, akinek köszönhetem a remekbeszabott 5., 6.-os lelki összetöréseimet. Hát, sikeresen levegőnek néztük egymást, hála a jó égnek, hamar elment. Legalább ennyi.
De a folytatás is remek volt... apám egyik kedvenc időtöltése, hogy rám hozza a frászt. Nem poénos értelemben. Emlékszem, mennyire kiakadtam, mikor mág nyolcadikban álltam nagyon rosszul kémiából, pontosabban kettesre... és apám folyamatosan azzal jött, hogy meg fogok bukni. Most is ezzel jött, de a mateknál (örülök neki, hogy még vagy 3-4 hónap van évvégéig, de ő már ennyire látja), és hiába mondtam, hogy van már egy hármasom, és hamarosan majd megint írunk dogát, és értem miről van szó, a továbbra is unokatesóimhoz hasonlítgatott (gyűlölöm, mikor Nórihoz hasonlítanak... ő a tökéletes... na meg mikor annyi idős voltam, mint kisunokatesóm, azaz 11 éves koromban, nekem is csak négyeseim és ötöseim voltak...), meg hogy milyen ciki lenne, ha én lennék az első a családból, aki megbukik... remek, én is ideges vagyok a dolog miatt, sikerült elérnie, hogy bőgőrohamom legyen... eleve beteg vagyok, még ez is... remek volt. Rendben, hogy aggódik, de ne tegyen már ki ilyen lelki terrornak, mert ezzel csak ront a helyzetemen. Francba már.
Utána jobb kedvem lett, beszélgettem MSN-en emberekkel... Kapos mondta, hogy kifizeti nekem az ötezret (anyámék imába foglalták a nevét, az ő nagy sajnálatára... mert hogy őt csak utálni lehet... ehh), Mitsuko webkamerán mutogatta nekem a patkányát, amit irigylek tőle... húsvétra elméletileg én is kapok webkamerát, bár ki tudja, apu kamerefóbiás, mióta látott valami filmet... inkább nem részletezem, mit szokott mondani, azt élőben poén hallani, miközben apát imitálom... xD
Aztán leléptem, mert anyám megkért, hogy ne üljek annyit a gép előtt... helyette lementem hozzá a nappaliba, és együtt néztük az N.C.I.S.-t, meg a Gyilkos számokat... ja, a gépezés miatt nem nagyon szoktam őket nézni. Most jó volt... aztán ledőltem aludni... és olyan reggel hatkor felkeltem, hogy nem tudok aludni... így hát lementem, teát melegítettem, olvasgattam a Blikket (nem találtam más értelmeset), és negyed órára rá felmentem megint aludni... aztán nem is tudom hány fele keltem fel, úgy voltam vele, hogy na, majd most írok regényt! Tévedés... egyszerűen nem tudtam összeszedni a gondolataimat, megmérem a lázam, 37.5. Remek.
Így döntöttem végül a blogolás mellett... lehet este felnézek, bár ezt már ki tudja... csak annak örülök, hogy még 16-17-én se megyek suliba. Fetrenghetek itthon, hacsak nem tervezek valami programot. Höhe.
Irigylem Bebit. Már megint egy olyan pasija van, akit én is elfogadnék... nem tudom, megemlítettem -e már. xD De mindegy, én mindig így járok, még jó, hogy nem ismerem annyira a pasit. ^^ Bár ha megismerném, lehet rájönnék, mégse olyan! Na igen, nem szabad Bebi áradozásait hallgatom, mert ő csak a jót látja. xD
A gyerek gitározik egy csapatban, mi a Pygmalion névre hallgat... most remekül illik a hangulatomhoz a "Köszönöm, jól vagyok" című számuk... majd Bebitől elkérem, és majd vígan hallgathatom, ha már a pénteki koncertre nem tudok elmenni, érthető okokból (azaz betegség). Most csak Hotdogon tudom hallgatni, és ez így nem kóser, mert látják, hogy felnéztem az adatlapjukra... :P Micsoda probléma...
Na, ennyi elég is, örülök, ha kommenteltek, drága néhány olvasom! xD
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)