Felesleges

Bizony, jól sejted. Bár ez most nem önsajnáltaás lesz, hanem egy egyszerű megjegyzés.
Mikor ebbe belekezdtem, akkor azt akartam írni, hogy hülye vagyok, mert mindig akkor kezedek új blogba, mikor a másikon látszik egy kis élet (jó, a legutóbbi abbahagyásának nyomós oka volt, még pedg az, hogy Kapos is olvasta... ez nagy ok), de valójában tévedtem. Oké, hogy utolsó bejegyzéseknél volt, hogy 17-10 kommentet kaptam, de még így is volt, hogy volt, ahol nem volt semmi. Kezdek igazán azon gondolkozni, hogy totálisan felesleges nekem itt írogatnom, úgy se reagál senki, nyugodt szívvel kezdhetnék egy naplóba is, arról legalább biztosra tudom, hogy senki se olvassa, hacsak nem anyám, akit furdalna a kíváncsiság, vagy mit tudom én...
A lényeg tehát, hogy lehet, hagyom a fenébe ezt az egészet, írok naplót, azt kész, ott legalább nem bánt, hogy nincs semmi reagálás. Vicces, hogy legutóbbi bejegyzés után elszántam magam, hogy na, most addig nem írok semmit, amíg nincs komment... de ugye ezt senkinek se említettem meg (gondoltam, talán majd egyszer valaki rákrédez), de mint látható, nem bírtam sokáig, meglehet azért, mert megártott a VBK, na mindegy.
Most jöhetnétek azzal, hogy nem írok senki blogjába (na jó, ez nem teljesen igaz), és akkor én mit várok? Írok én blogokba... de most van, akiről sejtem, hogy olvas, azoknak általában szoktam írni... csak van, mikor... mindegy. Tehát vannak, akikről sejtem, hogy olvasnak, de vannak olyan bejegyzéseik, amelyekre nem tudnék... úgy megnyilvánulni, hogy... mindegy, hagyjuk. De ezek a talán olvasók is kábé 2 embert takarnak. Hogy más olvas -e? Fogalmam sincs. Mindegy. Teljesen tökéletesen mindegy. Mint minden általában. *Már megint szar hangulat*

Mindegy, inkább mesélek ennek a hétnek az eddig történt nagy eseményeiről... kezdjük azzal, hogy hétfőn már megint megúsztam a bioszdogát. Erről annyit illik tudni, hogy a tanárúr velem, és még néhány diákkal első féléves anyagot akar megíratni, amit kébé októberben vettünk. De valahogy sose jön össze neki.
Április elseje érdekes volt. Nulladik órában olaszfaktonk közmondásokból írtunk volna kisdogát, de mindenki csak egy közmondást írt a papírjára: "Per carnevale scherzo di vale" (vagy valami hasonló), és a tanárnő jó poénra vette, így mindenki csillagos ötöst kapott. (Amúgy ez a közmondás kábé a magyar "Egyszer van gyereknap egy évben"-nel ér fel.) Második órában Réka dörömbölt irodalmon, a harmadik órában elrontottuk a tréfát az angoltanárnővel, bár lehet jól jártunk, mert ha jól sikerült volna, lehet az igazgatóiban kötünk ki. Negyedik órában mivel két részre van osztva a matekcsoport két külön tanárral, így az lett, hogy termet cseréltünk... ötödik-hatodik órára nekünk csak az volt a tervöünk, hogy az olaszoksok és az angolosok cserélnek 3-3 diákot, de az egész iskola nagy teremcserét hajtott végre tanárszivatás végett (és lehet emiatt tette az a szemét igazgatónk azt, amit), de ezt is túléltük. A többi dologra már nem nagyon emlékszem...
Csütörtökön-pénteken diáknapok voltak, amiket nagyon élveztem. Csütörtökön salátát csináltunk, és drága ikremmel punnyadtunk, én pedig a szokásos fotótámadásaimat hajtottam végre. Pénteken kincskeresős játék volt, álomásokkal, meg ilyesmikkel. A kedvenc állomésom a "Beugró" állomás volt, ahol olyan feladatokat kellett csinálni, mint a Beugróban. (Ha nem tudod mi az a Beugró, akkor szégyen-gyalázat. Ha meg nem szereted, akkor főleg.)
Mindegy, ennek az egásznek az volt a lényege, hogyha nyerünk, akkor lesz egy napunk, amikor nem kell tanulni, és erre szükségünk is lesz.
De miért is? Hülye, undrító, szemétláda igazgatónk kitalálta, hogy érettségi szünet nuku... oké, ezt eddig is tudtuk, de úgy volt, kirádnulunk. Erre most... kitalálta, délután be kell jönnünk, és megtartunk 4 órát a megtartandókból. Bakker... 6 olyan nap van, amit kiadhatna még szünnapnak, de még azokat se adja ki. Arra megy mostanság a dolog, hogy az a legjobb igazgató, aki a legkevesebb szünetet adja bakker?! Menjen a jó büdösbe...
Ma meg végül is elmentem Bebiékkel a Sziklába... hát, csocsóban még mindig szánalmas vagyok, na meg még mindig fukar, na meg mérges vagyok Ikremre, aki azt mondta, hogy jön majd ő is, meg a barátai is benézni. De nem jöttek, legalábbis ha jöttek, akkor már nem voltam ott. Bár Bebitől végig azt hallgattam, hogy fú, én meg a Szabolcs (Ikrem egyik nagyon jó barátja), fú, össze fogunk jönni, bla-bla. Remélem szerencsétlen Szabolcs gyerek nem hallotta, miközben Bebi félrészegen ezt részletezte Ikremnek. Nem mintha annyira számítana.
Szonbaton pedig megyek párnacsatázni... jó lesz, jönnek Bebiék, Mitsukoék, aminek kifejezetten örülök. Hogy utána mi lesz, halvény fogalmam sincs. Remélem túlélem a dolgot.

Ennyi. Lehet utolsó bejegyzés, lehet nem, franc tudja. Szar hangulatom van... ha nem akarsz írni, ne írjál, nem kell. Arra sincs szükségem, hogy most írszk, aztán 6 bejegyzésen keresztül megint nulla kommentáln. Ha nem érdekel senkit, akkor nem strapálom magam a billentyűkoptatással, mással is eltudom tölteni az időmet.
Ennyit erről.