Újrakezdjük...

És igen... új blog. Úgy volt hogy nem lesz, hisz a másikat folytatni se akartam... de most... hát itt van. Néha csak ki kell írogatnom néhány dolgot magamból, ha akarom, ha nem. Így hát... gondoltam, kezdek valamiféle kis kezdeti felvilágostással, hányadán is állok... a dolgokkal. Vagy mikkel.

Család
"A nagyok semmit sem értenek meg maguktól, a gyerekek pedig belefáradnak, hogy örökös-örökké magyarázgassanak nekik." - Exupéry

Egyre közeledett a 2008-as év lezárása, és... egyre inkább rájöttem, hogy mennyivel is jobb, mikor anyuék dolgoznak, és nincs idiejük folyamatosan csak velem foglalkozni. Ilyenkor elgondolkozom, hogy mennyivel jobb azoknak, akiket minimum egy testvérrel megáldott a sors. De most tényleg. Kezdetekben nem, de valahogy évek óta egyre inkább szeretnék egy bátyót. Kati barátnőmmel mindig is azon filozofáltunk, hogy milyen jó lenne egy báty, aki kedevs, jófej, van egy autója, vagy legalább egy motorja, amivel ha kell, elfurikáz a suliig, egy bátyus, aki beveri a képét annak, aki beszól neked, akinek jófej haverjai vannak, és sokszor magával hív, ha valami jó kis buliba megy. Egy olyan tesó, aki szeret, akivel jól el lehet hülyülni, aki elvisz szánkózni, ha nincs senki a környezetedben aki szívesen elmenne veled...
Hát, ilyen nekem már nem lesz soha. Na mindegy, nem arről akartam beszélni.
A végső sokk szilveszter előtt egy nappal kezdődött. Már este volt, szüleimmel az Aréna Plázából tartottunk hazafelé (megnéztük az Ausztráliát, egész jó film, bár érzelgős hangulatomban az elején bőgtem rajta egy sort), mikor végre elértem Katit. Mert úgy volt, hogy átjön szilveszterkor. És napokig nem értem el. Csak aznap, és persze, hogy lemondta, mert megígérte a barátjának, hogy vele megy. Persze, megértem, hisz ha már van valakid, akkor vele töltöd... de azért szólhatott volna. Na mindegy.
A lényeg az, hogy miután megbeszéltük, apura rájött a szokásos ötperc, azaz "mondjuk el lányunknak ugyan azt, vagy hatszor, de persze más szavakkal, és nem figyeljünk oda, hogy ő mit mond". A lényege a beszélgetésnek az volt, hogy miért nem megyek el inkább unokatesómmal abba a szállodába arra a partyra, vagy ha oda nem megyek, akkor miért nem akarok a szomszéd fiúkhoz átmenni bulizni (nos, ezekről csak néhány plusz tényező: 1. én azokkal a fiúkkal alig beszéltem... és az is általában ennyiből állt: "-Helló! - Jó reggelt/napot/estét!" 2. Egy szóval se mondtam, hogy nincs kedvem, de ahogy apám egyre inkább plántálta belém, annál inkább elment a kedvem), meg hogy mi vagyok én, irgalmas szamaritániánus (bocs, ha rosszul írtam, de ezt nem tudom jobb szóval kifejezni), hogy ha már a Kati nem jön, akkor a Viki miért nem jön, és rávehetném a Vikit, hogy jöjjön ő is a szomszédokhoz... és ebből jött az, hogy én nem járok társaságba, a férjjelölt nem fog majd a kapu előtt csöngetni egy szál rózsával, és hogy egyedül fogok megrohadni. Jó, ezt az utolsót nem így mondta, de a lényege ez volt. Kicsit felhúztam magam. Miért baj, ha én nyugodt szilvesztert szeretnék, és nem valami partytengert? Miért baj, hogy tavaly is itthon voltam, néhány barátommal? Miért baj, ha most úgy érzem, jó ez így? És... miért szól bele?! Áhh... ki érti a felnőtteket...

Szerelem
"Elérhetetlen vágy az emberé,
Elérhetetlen, tündér, csalfa cél." - Vörösmarty Mihály

"Ha megfogná a kezem, lehet, hogy belehalnék a boldogságba." - Stephen King

Hah, erről ennyit. Mi is volt ezzel 2008-ban? Igazán semmi. Talán azért, mert válogatós vagyok. Mert valaki olyat akarok, akivel tényleg tudok azokról a dolgokról beszélgetni, amiket szeretek. Lett volna valaki, akit értdekeltem volna. Csak meg is ijedtem... azon gondolkoztam, hogy ez most tényleg a valóság, hogy tényleg lehet, hogy valakinek én kellek, és nem más? De ugye utána rám borult a valóság: még nem is ismer. És biztos vagyok abban, hogy annyira eltérő személyiség lettünk volna mi ketten, mint ég és föld. Én még mindig a kis álomvilágomban élek, ami jó ideig így is marad. Mert nem tudom átlépni. Lehet, hiába várom egyre inkább a herceget, hogy egy nap majd beléfutok valahol... de azért reménykedem.

Barátok
"Sok ember fog ki- és besétálni az életedbe, de csak az igaz barátok hagynak lábnyomot a szívedben." - Eleonor Roosevelt

"Barátot szerencse hoz, szükség próbál."

"Aki mindenki barátja, mindenki bolondja."

Ez is egy szép téma... ha az egész éves dolgot kéne néznem, ha azt, hogy mikor kérdőjeleztem meg, hogy bizonyos embereknek vagyok -e annyira fontos, mint én nekik, hogy érdemes -e azért tovább kapálózni, ha úgy érezm, a másiknak ez nem kell, ha hiába van az, hogy egyik pillanatban úgy érezm, hogy fontos vagyok, a következőben pedig ló helyett szamár, mert mindig is lesz valaki, aki mégfontosabb. Ezt az érzést valahogy mostanában egyre többször átélem, olyan emberektől, akik szerintem ha ezt meghallanák rosszul lennének, és tagadnának. Bár igazam van, mit várok én? Egy legjobb barátot? Már hatodikban lemondtam az ilyenről. Bár még így is sok ember van, aki fontos nekem, és biztos, hogy van, akiknek én annyira megnyílok, amennyire ők soha nem fognak nekem. Talán ez bánt. Régi dolgokat ébreszt fel bennem, amik akkoriban is bántottak, és bizony túltenni magam rajta nem egy könnyű. Lehet velem van a baj. Lehet olyat várok, ami másoknak nem olyan könnyű. Vicces... vicces, hogy mégis, most ebben a pillanatban talán az iskolában a legkiegyensúlyozodtabb a helyzetem. Vannak barátaim, akiket szeretek, és jó velük, de egyikre se merem már mondani, hogy ő a legfontosabb közűlük. Mert félek a csalódástól és a pofára eséstől. Na meg, nem is kéne egy embert kiemelnem... de mégis csak könyebb, hacsak egy embernek mondod el a dolgokat, nem pedig... hatnak.
Mindegy. Katival ma kifejtettük, hogy elegünk van a suliból, és kiszökünk az országból, de előtte a Tigrisen veszünk magunknak érettségit, jogsit, és nyelvvizsgát. Ja, és persze én összefutok az Edwardot alakító színésszel az Alkonyatból, ő belémszeret, és boldogan élünk. Na igen, ha már Edward nem lehet az enyém...
Mindegy, tehát... mondhatni unokatesóm által összehozott baráti körömben nem tudom mi van. Szeretem őket, 27-én is tartottunk egy közös karácsonyt, ahol húztunk egymás között. Szerintem nem tetszik Vikinek amit vettem. Mondta, hogy szeretne egy nyakláncot, és én néztem neki egy buldogosat... persze, az elfogyott, így a Metallica egyik színbólumát ábrázoló nyakláncot vettem neki... hát, nem volt odáig az örömtől. Ha egyszer látni fogom a nyakában, már sírva borulok rá.
És említsünk meg a nem is olyan új baráti társaságot... a "Helyeseket" (ez így most vicces). Több régi kapcsolatom mintha újra kezdetét venné, mert mióta nem játszottam, nem beszélgettem annyit az emberekkel. Most néhányakkal újra beszélek, ami nagyon jó dolog, legalábbis számomra az. Én visszavittem Vinnie-t, bár eddig nem sok játszópartner akadt, akivel magán a Hely berkein belül játszak vele. Lehet az lesz, mint ahogy Zora szokta mondani: "Te olyan jól eljátszol magaddal!" Na igen, egy jó kis Jerry-Vinnie játék... nos, érdekes lenne.

Iskola

Ide nem találtam olyan idézetet, ami illene is ide. Hisz... nem tudom. Valamiben az álvártan felül teljesítettem (legalábbis a magam szemében), de van, ami borzalmas. És rosszul is vagyok tőle. Például az, hogy évek óta... évek óta mindig ötös voltam irodalomból az összes tanáromnál. De ennél a tanárnál nem tudok, hisz... idióta. Nem tudom, egyszerűen nem érti meg, hogyha azt nem vettük, akkor én azt nem is tudhatom. Persze, akiket szeret, azok simán megkapták az ötöst. Én egy irodalom hármassal zárom a félévet. És akkor még nem is meséltem más jegyekről... szégyellem magam. Mert a többi az én hibám is.

Írás
"Van egy tudatalatti, mély világomban gyökeret vert vágyam: egyetlen életemből egyetlen könyvet nemzeni. - Hiszen a könyvírás, a költészet is nemzés és szülés egyben." - Keszei István

Ez meg egy másik eset. Emlékeim szerint 12 történet van, aminek vagy az ötlete, vagy egs része le van írva, hogy egyszer lejegyezzem. És ez sok. Csak türelem és idő is kéne. Idő meg a holdban. Ha igazán jó író lennék, tuti hogy főállású írónak mennék. De... ahhoz tehetség kell. Ami nekem nem biztos, hogy megvan. Pontosabb annyira, hogy kiemelkedő legyen, hogy felfigyeljenek rá annyira, hogy visszakapjam a bele fektetett energiát. Talán jobban járnék egy könyvkiadó nyitásával. Ott legalább kiadnák az én műveimet is.

Könyv
"Az író kitalált lény. Megálmodjuk, de sohasem találkozunk vele. Nem létezik, csak úgy tesz, mintha élne. Pusztán egy név, közmegegyezéssel vagy kései legendával létrehozott kép, egy több emberből összeállt magányos ember." - Maulpoix

Most végeztem be a Carriet. Nem tudom, milyen érzésekkel zárjam le magamban. Mondjam azt, hogy tényleg tetszett? Vagy mondjam azt, hogy rossz, hogy így alakult? Mert sajnálom. Persze, az ember kedvenc szereplője nem élheti túl mindig a kalandot, mindig lesz valaki, aki időnek előtte eltűnik a színről, hisz ez az életben is előfordul. Mégis... rossz. Valahogy abban a szereplőben azt a férfit láttam, aki nem tökéletes, nem a megtestesült mintekép, mégis... tudnám szeretni. Fájt a halála. Csak az nyugtat, hogy nem szenvedett, és gyorsan vége volt. Szegény pici Tommy...
És Alkonyat. Elolvastam. Két nap alatt. Pedig előtte láttam a filmet. Azt hittem, el se fogom olvasni. De nem így lett. És szinte már sírok a folytatásért. Kaparom a falat, néha azon filozofálok miközben majd elalszok bizonyos órákon, hogy vajon mi fog történni? És várok... egyre csak várok. Megérem én egyáltalán az áprilist?

Szerepjáték (???)
"Bármily csalóka is a remény, mégis kellemes úton vezet el bennünket a tévedés birodalmába." - Hioszi Tatiosz

"Az álom egy kívánság, melyet a szíved teremt."

Huhú! Ez egy érdekes dolog. Újra játszom, mint ahogy már említettem. Megkátjuk, mennyire leszek aktív így végül. Elméletileg most Vincent visszatért Darkner W. Vince néven, Jerne pedig újra bolondos cukormániájával borzongatja társait... de hogy meddig azt én se tudom. Ahogy Zora hozzáállt, hát igen, a nem létező szerelmi élet egy részét ki lehet játszani szerepjátékkal. Erre eddig annyira nagyon nem került sor, Jerry kapott egy fogadott húgot, Vinnie úgy tűnik, beleszeret a házvezetőbe, majd utána egy másik lányba, Riszke ha a dolgok jól mennek, újra együtt lesz Tibivel, de addig még alakulnak a dolgok, persze hogy lesznek gigszerek... na mindegy. Na meg, még lógnak a levegőben dolgok, amiket még nem írok le. Kialakul. Nem örülök előre.

2009-es tervek
"Óvatosan lépkedj, az álmaimon jársz." - Kőrösi Zoltán

Több lehetőség is áll előttem... ebből csak néhányat!
1. Kiköltözök Amerikába, megkeresem Robert Pettinsont, magamba szerettetem, összeházasodunk, és híres író leszek... és lesz két gyerekünk, egy fiú, és egy lány. És a fiú neve tuti Edward lesz... vagy Vincent!
2. Kaput nyitok az Alkonyat világába, megkeresem Edwardot, hogy nekem jobb az illatom, mint Belláé, és boldogan élünk, amíg vámpírrá nem tesz... azután pedig boldogan halunk!
3. Ugyan ez a lehetőség, de a magambabolondítást Jasperrel játszom el... vagy Cullen dokival... fufu, lehetőségek tárháza.
4. Felveszem Írisz alakját, és megkeresem Tibit!
5. Megkeresem Vinniet, és magamba bolondítom, elvégre én karim, tudom mitől döglik a légy! Ebben az esetben a piperkőc szépfiú...

Na jó, alább az ökörségekkel. Ezek csak néhány ötlet, ami most eszembe jutott, lenne még, de ugye felesleges ilyesmiken gondolkozni. Nem tudom miért, de most még rossz előérzetem van. Félek az év folytatásától. Oké, első iskolanapomon csak 2 óra volt megtartva, mert tönkrement a kazán, de ezért az elméletileg tanítás mentes hétfőn mégis be kell majd jönnünk, hogy az elmaradt órákat (Föci, Töri, Biosz - jup-jup, mindből lehet doga vagy felelés) bepótoljuk. És már az első hét hat napos. Tehát rettegek. Alig várom.
Szerelem? Cöh. Ebben se reménykedem. Lesz, ahogy lesz. Unokatesóm még mindig fent tartja az ajánlatát, hogyha egyedül maradnék, fenttart nekem egy kis szobát majd a házukban a kedvesével. Hát, nagyon kedves.

Végszó
"Jó, hogy vannak álmaink, mert nélkülük elviselhetetlen volna a valóság. Csalhatjuk magunkat a valósággal is. Az még sokkal veszedelmesebb álom." - Remarque

Na, ennyit mára. Írtam egy szééép hosszú bejegyzést, ha végigolvasod köszönöm. Ha kommentet is írsz, akkor mégjobban. De lehetőleg ne becsmérlést. Nincs hangulatom hozzá... :P

Hát, búcsúzom... pápá!