2009. szeptember 7., hétfő

6 - emlékek a múltból

Most természetesen kérdezhetnénk, hogy mi a fenének ez a nagy tartalmat takaró cím, ez a "balladai homály", ez a sejtelmes valami, amit én most írogatni kezdek? Nem takar sok tanulságot, vagy ehhez hasonlót. Ezzel azt se akarom írni, hogy 6 éve/hónapja/hete járok valakivel, mert ez is egy oltári nagy hazugság lenne, hiába dobna fel a dolog.
Ez a 6 csak annyit tesz, hogy 6 nap múlva még egy évvel öregebb leszek, de akkor már formálisan a felnőttek népes táborát fogom gazdagítani. Kérdezhetnétek, hogy várom -e... nos, igazából nem tudom. Csak a falnak tudok menni, mikor tőlem fiatalabb osztálytársaim nekiállnak nyavajogni, hogy "jaj, ha 18 leszek, akkor már nem leszek gyerek" és bla-bla. De lássuk be, ez van. Az öregedést senki se képes megállítani. Ha az ember mégis eléri majd ezt a technikát, addigra mi már rég hamu leszünk, jobb esetben.
Igazából ma nem is akartam blogot írni. Úgy voltam vele, hogy mire visszakapom a laptopot (erről később), akkor elég lesz. Pedig már sokszor agyaltam ki értelmes bejegyzéseket, hogy mit is írhatnék én le a nyárról, Bibioneról, az előttem álló évről... de ilyenkor persze sose voltam gépnél, hanem mondjuk fizika órán ültem, vagy matekon, esetleg hazafele tartottam a busszal, vagy a szobámat pakoltam. De ez mindig így megy. Általában ha ihletem van, nincs lehetőség arra, hogy leírjam. Ilyenkor reménykedem, hogy az alapmozzanat legalább a fejemben megmarad és akkor amjd egy szép napon leírom. Sajnos ez nem mindig jön össze.
Az alap löketet, hogy írjak, végül is anyámék adták meg. Eredeti terv szerint anya meg én délután elmentünk volna egy egyiptomi kiállításra, azaz néhány érdekes leletet szemlélhettünk volna meg. Itt van a környéken a kiállítás, én meg Japánon kívül még Egyiptomot is szeretem, tehát jól hangzott. De képbe jött az orbitális fejfájás, így végül lemondtam és inkább kifeküdtem aludni. Olyan este hét fele ébredeztem, mikor láttam valamit az ágyam szélén. Először a cetli tűnt fel, hogy "Boldog szülinapot! Apa és Anya". Kicsit megütközve pislogtam rá, elvégre a szüetésnapom nem ma van, hanem vasárnap. Na meg a cetli alatt volt valami. Arra rögtön rájöttem, hogy egy ruha, először valami ajándék pólóra gondoltam, de aztán rájöttem, hogy képtelen lennék átdugni a fejem azona lukon, na meg ha valóban póló, akkor nem sokat takarna belőlem... végül nagy lassan leesett: ez egy kisbabakori ruhám lehet. Micsoda felfedezés, mi? Tehát... lementem az alsó szintre, hogy utána járjak a dolognak, végül is kaptam egy kis felvilágosítást: minden nap kapok egy kis apróságot kicsi egyrekkoromból. Kiderült, hogy azt a ruhácskát akkor viseltem, mikor keresztelni vittek, még csak fél éves voltam. De azért már fél évesen is lehette piromán hajlamaim, mert ahogy anyu mesélte, én minden áron meg akartam fogni a gyertya lángját... pontosítok: keresztanyám fogott egy gyertyát, Kicsi Én az ölében, aki ezerrel nyúlkál a gyertya felé, pontosabban a láng felé. Most fel is rémlik emékeim között a fotó, amin épp a gyertya felé nyúlkálok... hm-hm.

De akkor most ugye jönnének a kérdések, hogy milyen volt Bibione? Jó volt, csak ne lopták volna el a pénztárcámat utolsó előtti nap... az nagyot dobott volna a dolgon. Na meg Bibione emítése ne emékeztetne az olasz érettségire... meg fogok bukni, meg fogok bukni... de jó. -.- Talánom kellene egy olasz magántanárt. És itt a francos Kresz is...

Na jól van, fáradt vagyok, halasztom holnapra a bővebb írást... hacsak nem elsz 8 órám. Grr. Szép-jó-éjt.

2 megjegyzés:

  1. Annyira tetszik ez az ötlet a szüleidtől, a gyerekkori emlékek. (:

    VálaszTörlés
  2. Anyu igen ötletes ilyen téren. (: Azt hiszem a fantáziűm egy részét tőle örököltem... a másik fele veme született adomány. xD

    VálaszTörlés