Minusz sokadik nap, majdnem egy héttel a nap után...

Hogy tudtam, hogy nem fog összejönni... na mindegy is. Most se tudom, hogy mi a fenének írok, mikor valami teljesen méshoz kéne összeszednem a gondolataimat, de egyszerűen... megint elértem azt a remek pontot, amit mostanában sokszor: képtelen vagyok írni. Ülök a gép előtt, nézem az üres Word ablakot és várom, hogy az ihlet jöjjön... mert ötlet van, de képtelen vagyok leírni. Azaz úgy leírni, hogy úgy érezzem tényleg jó lett. És ez idegesít, baromira idegesít.
Mert az ötlet mindig megvan, egyik például egy nagyon unalmas biológia órán jött... azóta minden biológia órán azzal heccelem Kati barátnőmet, hogy "Na akkor most megint gondolkozzunk V. László nemi életéről". Most jönne ugye a remek kérdés, hogy mégis nekem mi közöm van V. László nemi életéhez és persze, hogy milyen beteg elme gondolkozik ilyenekről, miközben a biológia tanár épp a szár fontos funkcióiról karattyol. Nos, ez egy remek kérdés. A válasz már megint a Laborc történetre fog fókuszálni, mert egy jó ideig sikerült csak annak szentelnem magam. Sajnos a tény az, hogy a teljes történet megvan a fejemben... azaz a fontosabb momentók. De vannak bizonyos részek, amiket részleteznem kellene... azok meg általában akkor jönnek, mikor épp írok. De ha nem tudok írni, akkor nem jönnek és gáz van.

Mindegy is, most inkább arról kéne regélnem, hogy születénap... és nem nagyon megy. Megvolt. Kaptam ajándékokat, meg minden, de semmivel se volt másabb, mint annak előtte. Talán több lóvé állt a házhoz, de ezen kívül ugyan ott vagyok, mint annak előtte.
De ez a hét kész kínszenvedés volt, a legjavából. Biológia órákon folyamtosan Laborcos dolgokon agyaltam, azaz volt 3 órám erre, meg ezerrel rettegtünk a péntektől, mivelhogy a drága tanárnőnk hétfőn bejelentette, hogy ő nem mondta, hogy a hétvégét is megadja, tehát péntekre el kell olvasnunk az Aranyembert. Szerintetek én addig mennyit olvastam belőle. Semennyit? Teli találat. Így mikor kiszámoltam, hogy napi 106 oldalt el kéne olvasnom abból a könyvből (mellékes megjegyzés: azért ennyit, mert nagy lapok, kicsi betűk... húdejó -.-), már rögtön sejtettem, hogy ez így nem fog menni. Képes vagyok 106 oldalakat olvasni egy délután, ezzel nem lenne gond. De csak azokat a könyveket, amik valóban érdekelnek és megfognak. De el kell mondjam, én nagyon nem szeretem Jókai stílusát. Valóban érdekes is lehetne a könyv, de... gyűlölöm, hogy annyit részletez. Hogy minden egyes pontját leírja a helynek... remek, szép dolog, de túlzásba viszi. Mire végigolvasok egy ilyen bővebben kifejtett részletezést már rég nem emlékszem az elejére, mert vagy hatszor elaludtam alatta. Nevezzetek kultúrálatlannak, vagy aminek akartok, de én a mai fejemmel nem szeretem az Arany embert. Életemben egy kötelező olvasmányom volt, amit szerettem, azaz Anyegin volt. Most még mondhatnátok, hogy na de mi van a Robinsonnal, meg a Candid-dal... hát, én azokat nem olvastam, mert nem volt kötelező. De szet hiszem, egy nap beiktatom, mint ahogy a Faustot is. Azaz megpróbálom.
Jó, annak idején még belekeztem az Arany virágcserépbe is. Érdekes lehetett volna. De ott is irritáltak bizonyos írói dolgok. Ott szó szerint az volt, hogy egyszerűen a falnak mentem, mikor "ha te lennél ott kedves olvasom, akkor te biztosan ezt és azt tennéd, de nem, te nem vagy ott, hanem a szereplőm, aki épp elcseszi magának az életét". Jó, nem ilyen fogalmazásmódban, de valami hasonló. A legtöbb ilyen kötelező olvasmánnyal manapság már az a gond, hogy nem abban a stílusban íródik, ami lekötné az embert, azaz a tizenéves diákot. Jó, egyik ismerősöm erre azt mondta, hogy ezzel az erővel azt is mondhatnám, hogy csináljanak képregényeket a kötelező olvasmányokból és tudjátok mit? Talán nem is járnánk olyan rosszul. Vagy legalább hangoskönyvben kiadnák őket. Akkor leülsz, csinálsz egy jó kis teát, vagy begyújtasz egy vízipipát, vagy elkezded dögönyözni a házicicát... vagy tudom is én mit teszel, de mégis hallgatod és valamennyi csak rád ragad. Persze, ezzel elvesszük az olvasás élményét. De ha egyszer nem élmény az, amit olvasol, hanem kínszenvedés?

Hm, térjünk vissza az iskolára. Tehát ez a hét. Hm, hát akkor kezdett még borzalmasabbá válni, mikor szerda este elkezdett baromira féjni a torkom és csütörtökre egy boldog torokfájás tulajdonosa lehettem. Elképzelhetetlenül élveztem az órákat, meg az általános rettegést, hogy nehogy kihívjanak felelni, mert a tanárt baromira nem fogja éredeklni, hogy fáj a torkom, akkor is felelnem kell. Aznap még az ortopédiára is elmentünk és hogy remek legyen, a doki közölte, hogy ebben az évben csak fél évre kapok felmentést és ha minden jól megy, 2010-ben már részt vehetek a tesiórákon. Nos, szerintetek mennyire örültem ennek a hírnek? Hát baromira nem, ja. Reménykedek, hogy legalább a gyógytesire rá lehet venni az orvost, mert szerény személlyem mindig is utálta a tesiórákat. Na jó, általános alsóban nem, de aztán felsőben egyre többször jöttek ezek az átkozott labdajátékok, én pedig "felém replülő labda"-fób vagyok, tehát... könyörgöm, inkább a gyógytesi péntekenként, mint normál tesi...

Na mindegy, a lényeg az, hogy csütörtökön túléltem a matekdogát és az angolt is, az más kérdés, hogy arról álmodtam, hogy mind a kettő egyes, sőt, még beszerzek valahogy egy történelem karót is... háh, fő az optimizmus.

Ha már optimizmus... napokat szenvedtem vele, hogy a torrent leszedje az Odaát negyedik évadát. Mikor lejött, örömkönnyeket sírtam majdnem, mert majd megevett a kíváncsiság, hogy ugyan mi történhetett Deannel, mikor... egy bizonyos jelenettől kezdve a hülye magyar felírat elkezdett csúszni... és bármilyen felíratot leszedtem és bárhonnan próbálkoztam még leszedni a videót... mindenhol pont ugyan ott csúszott. Azt hittem, ott fogok agylobot kapni. Fenébe is, hogy én nem tudok felíratokat időzíteni. xD

Pénteki napom is egy remek élmény volt. Pénzügyi alapismereteken képtelen voltam aludni, mivel túl elől ülök, ezért hát az értelmes bambulásnál maradtam, meg hagytam, hogy szálldossanak a gondolataim mindenféle hülyeségről.
Aztán dupla magyar. Nincs tanár, marad az Aranyember olvasás... élmény volt. Egy idő után feladtam és helyette aludtam a padon.
Fizika... hát fú. Azt hiszem akkor vesztettem el teljesen a normális gondolataimat és elkezdődött a nagy út, azaz egyre közelebb kerültem ahhoz a bizonyos "mélyponthoz", mikor a hülyeség megállíthatatlanul tör fel és nincs megállás.
Töri óra előtt például a törifüzetemmel ütlegetlem Katit, miközben mondtam fel a törit, tarkítva némi káromkodással, értetlenséggel... meg egy adag hülyeséggel. Hála a jó égnek már nem nagyon emlékszem, miket hordtam össze, de sírva röhögtem rajta.
Aztán rohangálhattam egy sort otthon, hogy utána elkéssek a Westendből, ahol Katival meg Kapossal találkoztam, hogy megnézzem a Brünot. Hiba volt. Eleve nem akartam megnézni (ezért reméltem, hogy jön még valaki, aki szintén nem akarja megnézi és akkor én azzal a személlyel nézhettem meg volna valami mást), de végül úgy döntöttem, hogy mozi ünnep, most 500 forint kiadásba nem halok bele. Hát... ez a film egyszer se volt megnézhető, már az első 10 perc utén erős késztetést éreztem, hogy elhagyjam a mozitermet. A legviccesebb dolog egyedül a mozi előtt történő jelenet volt... beültünk Kaposékkal a helyünkre és szóbajött egy osztálytársunk, akit én nagyon nem kedvelek, kit Nándinak hívnak. Kapos mondta, hogy szerinte jófej... én meg elkezdtem mindennek lehordani a srácot, jó trágár kifejezésekkel, mert valami miatt mostanában nagyon eleresztettem magam ezen a téren, lehet azért, mert folyamatosan bágyadtnak és hullának érzem magam... azaz ezerrel szídtam, mikor az előttem ülő srác megszólal... "Bocsi... de engem is Nándinak hívak". Hát, én ott szakadtam a röhögéstől, mire Kapos benyögi persze, hogy "Ki szólt hozzád?". Én a döbbenettől utána nem tudtam mit szólni, de azért kicsit... hm. Ezután azon röhögtem, hogy Kapos milyen egy... hogyan fogalmazzak? Nem tudok szavakat adni ennek. Kapos az Kapos. Most a legfelelő szó, ami eszembe jut ez egy igen trágár kifejezés, én legalábbis mindig ezzel tudom le magamban Kapos cselekedeteit. Pöcsfej.

Na mindegy, ma meg a Petőfi csarnok előtt sétáltattuk Mitsuko patkányait, meg Anita kutyáját... elvoltam vele, csak hiányoltam az Animecon fílinget. xD Na igen, mostmár ha Petőfi Csarnok, akkor Animecon... jó, a mostanit nem élveztem annyira, mivelpénzem se volt és Mitsuko nélkül nem volt ugyan olyan.
Aninita kutyáját kellett sétáltani, mert ő meg megy valami fodrászsuliba és be kellett íratkozni... meg felkért, hogy legyek majd az egyik póbababája... bevállaltam, legalább értelme is lesz annak, hogy most újra növesztem a hajam. Mert most eléggé rövid, legalábbis a régebbi hátközépig érő hajamhoz képest a mostani vállamig se érő... de kíváncsi leszek, már alig várom, hogy legyen valami új frizurám. A végén még Anita lesz az én személyes fodrászom... hacsak nem rontja el a hajam. Tehát vennem kell valami jó sapkát. xD

Térjünk vissza a mára... bár semmi olyan nagyon érdekes nem történt, csak életemben először láttam a Kaptárt, és nagyon tetszett a zenéje, csak egy idő után unalmas volt, mert az elején vagy 20-szor kellett meghalgatnom, mert Mitsuko meg Anita rendezkedtek, én pedig addog a szobában üldögéltem és megpróbáltam beindítani a pipát...

Még írni akartam valamit, de elfelejtettem... na mindegy. Már így is eléggé terjedelmes amit írtam. Inkább most leülök, hogy tovább agyaljak néhány dolgot, meg kifejtsem a horrorfilmmel kapcsolatos nézeteimet barátnőimnek. XD